Aktuális

A halálos adag ötszörösét adta férjének a szabadbattyáni méregkeverő

Bors

Létrehozva: 2019.06.27.

<p>Hetvenöt szem kálium végzett a férfival.</p>

Forrás: Dombóvári Tamás

Nem lehet megállapítani, hogy egész pontosan mikor és mitől halt meg az a szabadbattyáni férfi, akit a gyanú szerint a felesége mérgezett hónapokon keresztül tavaly. Ami biztos, hogy N. Károly gyomrában a boncolás során 75 darab kálium­tabletta-maradványt találtak, amiből egy egészséges ember esetében a halálhoz 12 is, a leromlott állapotban lévő férfinál pedig akár öt is elég lett volna. De többféle halálos adagnyi szívgyógyszer is volt a szervezetében.

A Fehérvári Törvényszéken szerdán tárgyalták az ügyet, tanúkat hallgattak meg. A vádlott lila foltokkal az arcán, nehézkes járással battyogott a terembe, sérüléseit egy nagy esés után szerezte. A nő az eljárás elején beismerő vallomást tett, de azóta visszavonta azt, a korábbi előkészítő ülésen pedig nemet mondott az ügyészség 15 éves büntetésre tett indítványára. Kiderült: Éva recept nélkül váltotta ki a vényköteles hét csomag káliumot a férje halála előtt egy móri patikában. A vád szerint a nő azért szánta rá magát a szörnyűségre, mert a férje nem ment bele a válásba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133446_auto_resized.jpg
origo.hu

Robbanások Ukrajna-szerte, Oroszország óriási támadási hullámot indított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713261912
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117899_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713261912
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában