Aktuális

A halál torkából hozta vissza ikreit a hős Nándor

Bors

Létrehozva: 2016.07.25.

Előbb három hónapos kislányát, majd négy nap múlva Linett ikertestvérét, Benettet is újra kellett élesztenie édesapjuknak. Nándor azért mesélte el történetét, hogy biztassa a szülőket: ha ilyen helyzetbe kerülnek, azonnal cselekedjenek!

Fiatal házaspár invitál minket szépen berendezett otthonába, a gyermekszobában Mickey egér mosolyog egy képről, az egymás melletti baba­ágyakban két csodaszép apróság mocorog.

– Már éhesek, jön az etetés ideje – sürög édesanyjuk, Gabica, aki másfél éve mondta ki a boldogító igent férjének, Nándornak.

– Minden vágyunk a gye­rek volt, lombikprogramban vettünk részt, Be­nett és Linett idén április 3-án született, a kisfiam két perccel idősebb a húgánál – veszi át a szót Nándor, majd sorolja a kezdeti nehézségeket.

– Koraszülöttek, a kiírt időpontnál két hónappal korábban jöttek a világra. Beni 1440, Lini 1295 grammal született, két hónapig kórházban kellett maradniuk. Elkaptak egy bélfertőzést, Lininek volt egy szemműtétje, de aztán szépen elkezdtek fejlődni és június 1-jén végre hazahozhattuk őket – mondja, aztán belekezd a két hét­tel ezelőtti események felelevenítésébe.

– Bár mindkét kiságyban elhelyeztünk légzésfigyelőt, utólag már tudjuk, hogy egyik esetben sem szólalt meg. Július 4-én Lini lett rosszul, épp az ágya mellett álltunk, így hamar észrevettük, hogy baj van. Merevgörcsben volt a kis teste, fuldoklott, félrenyelte a feltörő gyomorsavat, majd egyszerre csak nem vett levegőt. A mellkasát és a hátát nyomogattam úgy, ahogyan az újraélesztő-tanfolyamon tanultuk.

Gabica hívta a mentőket, nagyon hamar kiért a rohamkocsi, rengeteg felszereléssel. Linit három napig tartották a kórházban megfigyelésre, azt mondták, hogy refluxbetegsége van. Csütörtökön boldogan hoztuk haza, erre pénteken megint jött a baj.

Benivel ugyanaz történt, mint a húgával, csak sokkal tovább tartott. Köhögött, majd hirtelen csönd lett, nem vett levegőt, az arca ellilult. Őt is masszíroztam, a bokájánál fogva lógattam, majd szájon át lélegeztettem.

Bevallom, az első pillanatban majdnem összeomlottam, de aztán tettem, amire megtanítottak. És hála az égnek ismét sikerült. A házaspár szerint nagyon fontos ilyen esetben, hogy egyszerre cselekedjenek. Amíg egyikük a babával foglalkozik, a másik a mentőket hívja. Ezzel időt nyernek, márpedig a krízishelyzetben minden másodperc számít.

Nándor és Gabica eddig egy másik szobában aludt, most azonban átköltöztek az ikrek hálójába. Mostanság már kezdenek megnyugodni, az életük lassan visszatér a rendes kerékvágásba. Boldogan tervezgetik a jövőt, és azt találgatják: vajon Lini vagy Beni lesz-e nagyobb kópé, mire iskolába mennek.     

Újraélesztés

segítség Ha nincs szakképzett segítség, akkor a beteg mellett lévő is elkezdheti a lélegeztetést.
1. Fordítsuk a há­tára, húzzuk hátra a fejét és húzzuk le az állát, tegyük szabaddá a mellkasát.
2. Nézzünk bele a szájába és tegyük átjárhatóvá a légutakat, ha van benne valami, vegyük ki. Ha há­nyadék tömíti el, akkor azt töröljük ki vászon zsebkendővel vagy ronggyal.
3. Ha nem lélegzik, kezdjük el lélegeztetni: tartsuk a fejet hátraszegve, végezzünk befúvást úgy, hogy a mellkas megemelkedjék, majd lesüllyedjen. A befúvás történhet az orron és a szájon keresztül is. Ha szájon át lélegeztetünk, akkor az orrot be kell fogni, ha orron át, akkor a szájat. Másfél-két percen keresztül végezzük ezt. Figyeljük, kijön-e a levegő.
4. Ha sikeres volt, a mellkas elkezd emelkedni és süllyedni, nyelni fog. Ekkor fordítsuk stabil oldalfekvésbe és figyeljük tovább a légzését. Ha csak a pulzust érzékeljük, a tüdő nem mozog, akkor folytassuk a lélegeztetést a mentő megérkezéséig. Kisgyereknél és idős embernél ne kísérletezzünk a mellkas nyomkodásával, mert nagyobb bajt okozhatunk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091259_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703711
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek