Aktuális

A hajrában fordított Zalaegerszegen a címvédő FTC

MTI

Létrehozva: 2019.09.22.

A címvédő Ferencváros a hajrában két gólt szerezve 2-1-re nyert az újonc Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójából elhalasztott és vasárnap pótolt mérkőzésen.

A találkozó elején a Zalaegerszeg akarata érvényesült, több támadást vezetett, a Ferencváros kissé fáradtnak tűnt az Espanyol vendégként csütörtökön lejátszott barcelonai Európa-liga mérkőzést követően. Radó két ziccert is elhibázott az első félórában, igaz az egyiknél lest intett a partjelző.

A szünet előtt azonban így is góllá érett a jobban futballozó újonc fölénye, Ikoba szép egyéni megmozdulásával. A címvédő enerváltságáról beszédes adat, hogy egyetlen kaput eltaláló lövése sem volt az első félidőben. A folytatásra viszont sokkal lendületesebb játékkal érkeztek ki a zöld-fehérek, akik ennek ellenére nem igazán jutottak helyzetig, nem tudták feltörni a hazaiak szervezett védekezését. A fővárosiak még 11-esből sem tudtak egyenlíteni, mert a bal felső sarkot célzó Varga a keresztlécet találta el.

A kezdeti lelkesedés a kimaradt büntető után alább hagyott, a ZTE még magabiztosabban őrizte az eredményt, és kontrajátékra rendezkedett be.

A hajrában aztán egy vendégszöglet alapjaiban változtatta meg a meccset, ugyanis a csereként beállt Leandro egyenlített, a Ferencváros pedig ettől új erőre kapott, és a hosszabbításban a győzelmet is megszerezte Nguen szép megoldása és a hazai védők határozatlansága eredményeként.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612311
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612311
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612311
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban