Aktuális

A Hajdúságban él Magyarország esernyőkirálya

R. K.

Létrehozva: 2019.03.25.

Nincs még egy ember idehaza, aki akkora esernyőgyűjteménnyel rendelkezik, mint a hajdúsámsoni Havasi István. Változatos kollekciója több mint kétezer darabból áll.

Forrás: Purger Tamás

Hajdú-Bihar megyében él egy férfi, akiről száz százalékosan állítható: sosem fog elázni, jöjjön bármekkora zápor vagy zivatar. Havasi István esernyőgyűjteményéhez fogható nincs másik idehaza.

– 2004 tájékán álltam neki az esernyők gyűjtésének. Az első darabot a munkahelyemre dobták be, fogalmam sincs, hogy ki lehetett az. Ekkor jött a kattanás – idézi fel a Borsnak nagy lelkesedéssel a nyugdíjas gyűjtő. – Kezdetben szemétdombokról, kukákból szereztem be az esernyőket. De, ahogy telt-múlt az idő, egyre több ismerősöm szerzett tudomást az új hobbimról, amit ők is, úgymond, szponzoráltak: a család, a barátok, amerre jártak a világban, biztos, hogy hoztak egy új darabot a kollekciómba.

István nem csak gyűjti, javítja is az esernyőket, amikhez maga készít alkatrészeket. Napi több órát foglalatoskodik, szöszöl. Kétezernél is több esernyője annyi helyet foglal, hogy simán már el sem fér egy szobában, így a plafonon is sorakoznak az égi áldástól védő használati tárgyak. Sőt már a ház más szekrényeiben is helyet kellett csinálni, de lassan nincs tovább. István felesége ugyanis megálljt parancsolt férje gyűjtőszenvedélyének.

– A legrégebbi esernyőm több mint 130 éves, a kiegyezés utáni Magyarország idejéből származik, amikor még Ferenc József uralkodott. Nagyon büszke vagyok a japán gésaernyőmre is, de van a világ minden tájáról.

– Szeretem rendszerezni őket: nekem a legkedvesebbek a gyerekesernyők és a színesek, s külön vannak csoportosítva a vállra akasztósak, a görbebotosak, a sétálósak, a kisasszonyosak, a pavilonosak, a zenélősek, az állatfigurások. Hogy melyik a legdrágább, azt nem tudom, de a gyűjtemény milliókat ér. Ettől függetlenül nincs az a pénz, amiért megválnék akár egy darabtól is – jelenti ki határozottan. (Köszönjük a haon.hu segítségét.) 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól