Aktuális

A Hableány tragédiája: Száz kilométerre sodorta a helyszíntől a Duna a holttestet

BoBe

Létrehozva: 2019.06.04.

A Duna magas vízállása miatt egyelőre nem fér el a hidak alatt a 33 méter magas daru, ami segít majd kiemelni a Hableányt. Az akciót vezénylő TEK szerint az is elképzelhető, hogy a roncsot a víz alatt kell hagyni.

Forrás: Bors

Még mindig nincs pontos információ a május 29-én történt tragikus dunai hajóbaleset körülményeiről, napok, de hetek is eltelhetnek, mire a vizsgálatok pontos képet adnak. Sok tapasztalt szakember szerint biztosan emberi mu­lasztás történt. 

Muszáj beszélni

A Személyhajósok Szövetsége állítja: egy megkezdett előzés miatt történt a baleset, a Vi­king Sigyn kezdett a manőverbe, amihez engedélyt kellett volna kérnie az előtte elhaladó Hableány kapitányától. Ma is kérdés, hogy ez megtörtént-e. 
– Ilyenkor az alapvető jogszabályok szerint előzetes kommunikációt kell végrehajtani a két kapitánynak. Az előzést biztonságos sebességgel kell végrehajtani, hogy még véletlenül se legyen ütközés a ma­nőverből – állítja a Személyhajósok Szövetsége.

A Viking mégis letarolta a Hableányt, ami a fedélzetén harmincöt emberrel hét másodperc alatt elsüllyedt. Ha a Viking kapitánya, Jurij C. nem próbált kapcsolatot létesíteni a sétahajóval, és előzni akart, egyértelmű a felelőssége. Ez könnyen kiderül akár a hajók mozgását rögzítő, úgynevezett „külső fekete doboz” felvételeiből.

Talányos védelem

Még mindig folyik a nyomozás, szakértők elemzik a helyzetet, tehát még mindig nem lehet tudni, pontosan mi is történt azon a szörnyű estén – mondja a Borsnak dr. M. Tóth Balázs, az ukrán hajóskapitány ügyvédje, aki azonban utalt arra, hogy védence próbálta menteni a menthetőt, és megpróbálhatott jelezni a Hableánynak a baleset előtt. Amikor konkrétan arról érdeklődtünk, igaz lehet-e, hogy nem kért engedélyt a Hableánytól az előzésre és hogy a baleset után tíz percig vészjelzést sem adott, az ügyvéd azt felelte:

– Mind a két információ téves, de ennél többet nem szeretnék mondani.
Ezt ugyanakkor cáfolja az a hajóskapitány, aki a baleset idején a közelben tartózkodott és a rádión egészen mást hallott. Mint a Tényeknek Tolnay Zoltán elmondta, a rádión több frekvencia is be van állítva, de elôzési szándékról, figyelmeztetésrôl, vészjelzésrôl nem hallottak semmit.

– Már csak a baleset után jelentkezett a Viking kapitánya, akkor sem értettük, mit akar, mert angol, német és orosz szavakat is használt egy mondaton belül – fogalmazott Tolnay.  

Nem fér át a hidak alatt

50 év körüli koreai férfit találtak

Sok helyen olvasni lehetett arról, hogy legalább négy holttestet találtak a hétvégén a Duna Ercsi alatti szakaszán. A Bors kérdésére a rendôrség ezt cáfolta. Azt azonban megerôsítették: Bács-Kiskun megyében, Hartánál, azaz mintegy száz kilométerre a baleset helyszínétôl egy holttestet találtak. A Hableány egyik utasa lehet az áldozat. Úgy tudni, egy 50 év körüli koreai férfi az illetô. Ráadásul az Origo tegnap délután arról számolt be, hogy a Margitszigetnél búvárok négy ember holttestét taláták meg. Ezt lapzártánkkor a hatóságok nem erôsíteték meg. Hivatalosan még 21 embert keresnek eltűntként, 7 ember meghalt, 7-et megmentettek.

Az elsüllyedt Hableány kiemelését a Terrorelhárítási Központ (TEK) irányítja. Nincs könnyű dolguk: Hajdu János főigazgató szerint a búvárok az erős sodrás miatt még a létrát sem tudták elhagyni. A bú­várokat merüléskor fentről biztosítják kötéllel, a felszínről kapják a levegőt is. A roncsot a 200 tonna teherbírású, 33 méter magas Clark Ádám daruval próbálják felhozni, az összes többi csak ötven tonnát bír el. Bár a Hab­leány súlya csaknem ennyi, a körülmények miatt erősebb eszközre van szükség. 

Napok telhetnek el, mire a daru a Margit hídhoz ér, a magas vízállás miatt most nem fér át a hidak alatt. Két verzió lehetséges: a hajó marad a víz alatt és felhozzák a holttesteket, vagy kiemelik a Hableányt a holttestekkel együtt, miközben vigyáznak arra, nehogy kettétörjön a hajótest.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét