Aktuális

A Fideszt támogatták: Gőgös Zoltán miatt nyúlt mellé az MSZP

M. R.

Létrehozva: 2016.10.13.

<p>Saját képviselőtársa zavarta meg az MSZP frakcióvezető-helyettesét, ezért szavaztak meg hétfőn a szocialisták véletlenül egy fideszes törvényt – tudta meg a Bors.</p>

A Fidesz-KDNP hétfőn terjesztett be egy jogszabályt, amely adótitokká nyilvánította, hogy melyik magáncég mennyi pénzt ajánlott fel sportegyesületeknek, például az Orbán Viktor miniszterelnök által életre hívott Puskás Akadémiának. A támogatás fejében a cégek társaságiadó-kedvezményt (tao) kapnak. Bár a többségben lévő fideszes képviselők igen szavazataival a törvény mindenkép­pen átment volna, váratlan tá­mogatást kaptak: a jelen lévő MSZP-s képviselők is igent nyomtak, pedig előzőleg, a bizottságban még ellene szavaztak.

Minden párt frakciója úgy szavaz a levezető elnök által bejelentett törvényjavaslatokra, hogy az egyik képviselőjük fennhangon kiáltja, mit kell nyomni. Az MSZP-ben ez Burány Sándor frakcióvezető-helyettes feladata volt, aki a Borsnak technikai hibának nevezte a történteket. – Akkora volt a zsivaj a teremben, hogy nem értettem pontosan a levezető elnök szavait, emiatt eggyel to­vább lapoztam a jegyzékemben a tao-javaslatnál. A következő pe­­dig éppen egy támogatott ja­vaslat volt. Ezért jeleztem az igent – közölte a politikus, aki szavazni is elfelejtett, akárcsak Tóth Bertalan frakcióvezető. – Arról beszéltünk, mi következik, így kiszaladtunk az időből – mondta. Gőgös Zoltán képviselő elismerte: ő is bűnös volt a szavazásnál. – Megzavartam Burány Sanyit egy kérdéssel, ezért igent jelzett – vallotta be Gőgös.

Ők is hibáztak

Sok példa van hasonló hibákra. 2008-ban például Orbán Viktor 11-szer szavazott igennel az MSZP javaslataira. 2015-ben pedig –– szintén túllapozás miatt – véletlenül az összes DK-képviselő megszavazta a Fidesz adóhivatali törvényét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711687214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711687214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711687214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei