Aktuális

A fehér mágia megóv a negatív eseményektől

Füredi

Létrehozva: 2019.09.22.

A mai felgyorsult világban sokan keresik a „biztos pontot”, amelytől sorsuk jobbra fordulását remélik. Ezért is nőtt meg a népszerűsége a mágiának.

Forrás: iStock

De mi is az a mágia? Az ógörög eredetű szó jelentése: varázslás. Hivatalos megfogalmazás szerint eljárások rendszere, amely a fizikai erők kiiktatásával, csupán akaraterő és meghatározott gyakorlatok, mozgások, jelek segítségével gyakorol hatást az élőlényekre, tárgyakra, eseményekre. Vannak, akik nem hisznek benne, mások rettegnek tőle, de olyanok is akadnak, akik egyfajta lehetőséget látnak a mágiában, aminek a segítségével betekinthetnek a jövőbe, teljesülnek a vágyaik, például meggazdagodnak, vagy megvilágosodnak.

A többség általában a varázslással és a bűvészkedéssel azonosítja. A misztikusok szerint viszont beletartozik az asztrológia, a számmisztika, a fengsuj, és számos ezoterikus irányzat.

Szinte minden kultúrában jelen van, alapját az adott nép hagyományai, hitvilága, és filozófiája adja. Bár a rituálék a különféle társadalmakban eltérőek, ezek mindegyike az ember szellemi, testi és lelki egységét keresi.

Már az őskorban is

A mágia eredete a legősibb időkig vezethető vissza. Az őskori emberek például azért végeztek különböző rítusokat, hogy azzal hassanak a valóság eseményeire. Erre szolgált a sikeres vadászat előzetes eljátszása, vagy a barlangrajz. Később a varázslás az ókori civilizációkban fejlődött tovább, és ezek később nagy befolyással voltak a nyugat mágikus művészetére. 

A kultúra történetében főleg a Dél-Mezopotámiából származó, onnan továbbterjedő mágia a jelentős, világukat rengeteg természetfeletti erő, démon töltötte be, ezek álla­tokban, fákban, növényekben, tárgyakban, csillagokban, a tengerben, az égben vagy magában az emberben laktak. A varázsszövegek megőrizték, hogy minden rosszat és kellemetlent a démonoktól származtattak, és különféle varázsigék vagy szertartások alkalmazásával próbálták rontó hatásukat megszüntetni. A társadalom vallását a papok irányították, és leggyakrabban a máguspapok, a jósok, ráolvasók és dé-monűzők találkoztak az embe-rekkel. Egyiptomban a fáraó­kat született varázslási képességekkel rendelkező isteni királyoknak tartották. Az egyiptomi társadalomban a varázslók a papok voltak, akik a tevékenységük során a fáraókat helyettesítették. Az egyszerű emberek között már akkor előfordultak népi varázslók és gyógyítók is.

Ellentétes erők

A két fő mágia a fehér és a fekete. A fehér mágia spirituális, gyógyító, az általában jó célból művelt mágia. Az ezoterikában Jézust is fehér mágusnak tekintik, mivel meggyógyította a hozzá könyörgő betegeket, de pénzt sohasem fogadott el ezért.

Akik a fehér mágiát végzik, rendkívüli belső tisztaságról tesznek tanúbizonyságot; nem törekszenek hatalomra és dicsőségre. Úgy vélik, hogy használatával bárki megóvható a gonosz szellemektől és a negatív eseményektől. A fehér mágia egy pozitív energia, amit magunk irányítunk és használunk egy adott személy vagy az egész emberiség jólétének az elérésére. A gyakorlója tudja, hogy minden egy, és minden tette ebből az ismeretből fakad. Hajtómotorja a szeretet, a segíteni akarás, erejét mindig rejtve fejti ki, sohasem erőszakos. Mindig ad, és nem vár hálát. Minden egy, és ez az egység az oka annak, hogy mindent visszakapsz, amit adsz. Vagyis azt aratod le, amit elvetettél. 

A fehér mágia lehetővé teszi a fekete mágia semlegesítését. Rituáléi vonzzák a pozitív energiákat, és így biztosítják a sikert az élet különböző területein: egészség, szerelem, üzlet.

Ellentéte, a fekete mágia főleg ártó szándékú, romlásba dönt, birtoklásból, hatalomvágyból és bosszúból használják. Hajtóereje az önszeretet és az elszigetelődés, amely által szétbomlik az egység. Pusztít, rombol, tönkretesz, vagyis folyton elvesz és sohasem ad semmit.

Őrzi a néphagyomány

A középkorban a mágia gyakorlását főként a boszorkányoknak tulajdonították. A keresztény egyház elutasította és sátáninak tartotta, ha valaki a természet erejét használta fel, tehát gyógyfüvekkel gyógyított, vagy különleges szertartásokat végzett. Ezért több ezer boszorkánynak titulált nőt végeztek ki – fojtottak vízbe, égettek el máglyán –, hogy megfékezzék az ördögi tudás terjedését.

A néphagyomány is őrzi a mágiák emlékét. A hajadonok például azért sütötték bele egy hajszálukat a süteménybe, majd kínálták meg vele a kiszemelt férfit, mert hitték, hogy ő lesz a férjük. Ez a mágia „szelídebb” formákban – ólomöntés, cédulahúzás –, hasonló céllal ma is él Luca napján

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615217
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615217
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086480_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615217
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"