Aktuális

A Facebookon lopta el fia ártatlanságát a perverz apa

Bors

Létrehozva: 2016.11.23.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A vér is megfagyott Jeanette Morrisonban, amikor felfedezte fia titkát. A szörnyűség csak a kezdet volt, némi kutakodás után kiderült, valami olyanra bukkant gyereke számítógépében, ami egész családjuk életét megváltoztatta, írta a Mirror.

A brit anyának a 13 éves Barry tanárai ültették el a bogarat a fülében, amikor arról számoltak be, hogy a kamasz ocsmányul beszél osztálytársnőivel. Morrison ezután kezdett gyanakodni, és ez volt a pont, ami után eljutott odáig, hogy élettársa, Scott tanácsára fia Facebook levelezésében keresett magyarázatot a gyerek szokatlan viselkedésére. Ekkor találta meg a számára ismeretlen 19 éves lánytól származó üzeneteket, amik szexuálisan túlfűtöttek voltak, de a levelek mellett számos meztelen fotóra is bukkant, a fiáról. A „lány” mindig talált kifogást arra, hogy viszonozza a képeket.

A beszélgetésből egyértelmű lett az anya számára, hogy ez is egy olyan eset, amikor valaki hamis személyiséggel próbál erotikus fotókat szerezni egy fiataltól. Amikor rájött, hogy gyermeke egy pedofil áldozata lett, teljesen elborzadt, pedig még nem is sejtette, hogy ami ezután jön, minden elképzelésénél irtóztatóbb.

A levelezésben megpillantotta Barry vérszerinti édesapjának nevét, aki a családtól már távol élt, de fiát ajándékokkal próbálta lekenyerezni és magához kötni, többek közt egy számítógéppel, amihez webkamerát is küldött. Ahogy Jeanette tovább kutatott, az apa és fia levelezéséből is kiderült, az Ian nevű férfi hozta össze a lánnyal, aki mocskos történeteket mesélt a fiúnak arról, miként szórakozott a férfival korábban. 

– Ekkor hasított belém a felismerés, a lány nem is létezik. Az egyetlen ok nem más volt, amiért Ian számítógépet vett a gyerekünknek, hogy felhasználja őt a perverz vágyaihoz. Szegény Barry meztelen fotókat küldött a saját apjának – mesélte az anya.

A rendőrségi nyomozásból végül kiderült, az anya nem tévedett, így a férfi a rácsok mögött tölti majd a következő éveket. A család próbálja túlélni ezt az időszakot, és egyelőre csak bizakodni tudnak, hogy a fiú valaha is képes lesz újra bízni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét