Aktuális

A bűnös című alkotás kapta a fődíjat a miskolci filmfesztiválon

MTI

Létrehozva: 2018.09.22.

Díjátadó gálával fejeződött be a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál szombat este, a fesztivál fődíját Gustav Möller A bűnös című alkotása kapta. 

A miskolci Művészetek Házában tartott rendezvényen Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében azt mondta: ez a fesztivál a filmszakma jelentős ünnepévé vált, fiatal és tapasztalt alkotók is jelen voltak Miskolcon.

Úgy fogalmazott: Európa egyik nívós seregszemléje lett a miskolci, alkotások több mint 38 országból érkeztek.

Azt mondta: a magyar filmipar sorozatban készíti a színvonalos alkotásokat.

A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat a Darko Stante rendezte Ok-okozat film érdemelte ki, különdíjas lett Nemes Jeles László Napszállta alkotása, a legjobb kisjátékfilm kategóriában Dagbar Agami Végső tiszteletadás című filmje nyert.

A fesztivál nemzetközi zsűrijét az Arany Oroszlán-díjas Krzysztof Zanussi vezette, aki a Jameson CineFest nyitóünnepségén átvette Az európai mozi nagykövete-díjat, mesterkurzust is tartott és a szervezők retrospektívvel tisztelegtek az európai mozi meghatározó rendezője előtt.

Bíró Tibor, a fesztivál igazgatója a díjátadón úgy fogalmazott: az idei fesztiválon sokszínű és színvonalas filmkínálatot sikerült bemutatni, 38 ország filmjeit vetítették, a kisjátékfilmeken kívül 47 nagyjátékfilmet is bemutattak, közülük 19 volt a versenyprogram része.

Megtisztelőnek nevezte, hogy az idei év két kiemelkedő magyar alkotása - Nemes Jeles László Napszállta és Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje - is szerepelt a versenyprogramban, ezek egyben hazai premierek is voltak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138277_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713417610
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713417610
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713417610
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713417610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713417610
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni