Aktuális

A brutális gázolás áldozatának volt barátnője: Szerettem volna a kezét fogni

GYLF

Létrehozva: 2017.05.18.

Zsanett tanúja volt a Dózsa György úti gázolásnak. Csak tegnap tudta meg a tragikus hírt: egykori szerelme volt az egyik halálos áldozat.

Remegő hangon, könnyeit törölgetve vette fel a telefonját a Bors munkatársának Zsanett – a fővárosban élő fiatal üzletasszony borzasztó hírre ébredt. Bár két napja egyébként is sokat tűnődött az élet értelmén, azóta, hogy szemtanúja volt a Dózsa György úton a buszmegállós gázolásnak. 

– Egy ingatlanos cégnél dolgozom, épp a Kassák Lajos úthoz mentem szerződést kötni aznap. A buszmegálló a saroktól alig tíz méterre van. Egyszer csak egy puffanásra kaptam fel a fejemet. A történtek ismeretében utólag meglepett, hogy nem járt nagy zajjal – mesélte a Borsnak Zsanett, akit a hatalmas felfordulás közepette az nyugtatta csak meg, hogy hamar kiért a segítség a balesetet szenvedőkhöz. 

A rendőrök szinte pillanatok alatt lezárták az utat, hihetetlen gyorsan történt minden, így to­vábbsiethettem a megbeszélésemre a Váci út felé. Odahaza a híradóban láttam a szörnyű felvételeket, este anyuékkal pedig sokat beszélgettünk a balesetről. Egy huszonhárom éves, fiatal fiú is meghalt – nem értettük az életet…

A látvány okozta sebek már lassan be­gyógyultak a lány lelkében, ám tegnap reggel egy levél ébresztette. Zsanett könnyei azóta szinte egyfolytában potyognak, lelkében vihar tombol, egyszerre érez lelkiismeret-furdalást és mérhetetlen dühöt. És – mint mondja – mindeközben tehetetlen.

– Egy lány ismerősöm írt. Azzal kezdte, tudja, hogy ez mindkettőnknek milyen fontos és jelentős volt, és úgy érzi, most nekem is tudnom kell: Dávid volt az, ő a baleset huszonhárom éves áldozata. A volt párom. Egy huszonhárom éves, vidám, humoros fiatalember, akinek az élete volt a sport, aki sosem dohányzott, nem ivott, nem drogozott, aki imádta az életet, és akik százak, ezrek imádtak. Nem tudtam, hogy ő az! Bár tudtam volna! Akkor odamegyek, hogy ne egyedül haljon meg  – mesélte a könnyeit nyelve Zsanett.

A testépítő közösségi oldalán nincs nyoma a tragédiának. Dávid barátnője, az alig tizenhét éves Petra azonban érthető okokból összetört. Oldala gyászba borult, a fiatal lány pedig beleüvöltötte fájdalmát a virtuális térbe:

Nagyon-nagyon szeretem!!!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól