Futásra bíztat Győrfi Pál

stroke
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 07. 18:01
Győrfi Pál az egészséges életmód és a futás szószólója lett. A mentők országszerte ismert szóvivője a június 8-i Nemzeti Futóverseny nagyköveteként elárulta, Magyarországon valóban nagy veszélyt jelent az elhízás és az egészségtelen életmód, amire több százezer esetben vezethetők vissza azok az esetek, betegségek, amelyekhez őket riasztják.GyőrfiGyőrfi elárulta, mielőtt szóvivő lett, huszonöt éven át dolgozott mentősként, és több tízezer vészhelyzethez riasztották.
"A mentőket tavaly 1,2 millió esethez riasztották, és szemben azzal, amit az emberek elsőre gondolnának, ennek elenyésző része – körülbelül 15 ezer – a közlekedési baleset. A legtöbb hívás olyan betegség miatt érkezik, amely összefüggésbe hozható az egészségtelen életmóddal, az elhízással, és a késői felismeréssel"GyőrfiGyőrfi szerint a magyarok nagy része egészségtelenül táplálkozik, nem mozog, nem jár szűrővizsgálatokra és nem tudja megfelelően kezelni a stresszt.Ebből alkottam meg a „programomat”, amellyel kapcsolatban motivációs előadásokat is tartok, szeretném felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára. Azt veszem észre egy-egy ilyen beszélgetés után, hogy az emberek többsége figyel és hallgat is rám. Ez felelősség, ezért én is igyekszem úgy élni, hogy megfeleljek annak, amiről beszélek
Fotó: 123rf.com
Győrfi PálKörülbelül három évvel ezelőtt kezdtem el futni, és pár hónap alatt jutottam el az 5-10 kilométerig. Ennél többet most sem szoktam futni, de azt rendszeresen, minden másnap megteszem. Az egészségemnek is jót tesz, és a stresszt is segít kezelni, ha éppen szükség van rá. Mindig azt mondom, a sportot sosem késő elkezdeni, és nem kell élsportolónak lenni, már egy rövid ideig tartó, rendszeres mozgás is sokat számít. A futásnak pedig nincs nagy eszközigénye, elég hozzá egy jó cipő
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.