Aktuális

A Banzáj nevű drogtól bukott ki a kilencedikről kiugró Attila?

M. S.

Létrehozva: 2017.05.24.

Elképedve nézték a járókelők Nyíregyházán, amint egy férfi a mélybe veti magát egy panelház kilencedik emeletéről, majd egy vérző nő lép ki az épületből.

Hihetetlen, de túlélte a zuhanást az a 24 éves fiatalember, aki hétfőn kora délután a mélybe vetette magát egy 9. emeleti erkélyről. A Borsnak egy szemtanú azt mondta: minden gyorsan játszódott le, szinte fel sem fogta, amit látott.

– A szemközti parkban ücsörögtem, magát az ugrást nem láttam, csak arra lettem figyelmes, hogy egy test zuhan lefelé – idézte fel az idős férfi.

– A srác egy tujára esett, a fa ága eltört, de tompította a becsapódás erejét. A fiatalember nem vesztette el az eszméletét, zihálva vette a levegőt. Mielőtt kiugrott, Attila dührohamot kapott, és egy késsel összedöfködte egy évvel idősebb nővérét. Információink szerint 6-8 szúrást kapott a fiatal nő. Szerencsére a kisfia nem volt otthon, így nem láthatta nagybátyja ámokfutását. A megyei főkapitányság közlése szerint a férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás. Attilát életveszélyes sérülésekkel szállították a nyíregyházi kórházba. Úgy tudjuk, eltört a gerince, a bordái pedig átszúrták a tüdejét.

Az orvosok stabilizálták az állapotát, vi­szont nem zárható ki, hogy örök életére tolószékbe kény­szerül. Egy szomszéd szerint Attila előbb az anyjára támadt rá, de az kimenekült a lakásból, a férfi ezután rontott a nővérére.

– Rászokott a Banzáj nevű drogra. Ez egy biofűféle, ami teljesen kifordítja magából az embert. Itt a környéken már többen bekattantak tőle. Azt mondják, hogy Attila hétfőn is be volt állva, és állítólag a barátnőjével is nemrég szakított, lehet, hogy ez is közrejátszhatott abban, hogy ennyire kiborult – latolgatta a szomszéd.    

Nyolcvannal ért földet

Zuhanás során a fizika törvényei igencsak ellenünk dolgoznak. Egy panelház esetében emeletenként körülbelül két és fél méterrel számolhatunk, a 24 éves nyíregyházi férfi tehát nagyjából 22–25 méter magasból vetette ki magát a kilencedikről. Ha esetében egy átlagos, nyolcvankilós férfi testtömegével számolunk, akkor nagyjából nyolcvan kilométeres sebességgel csapódhatott a földbe, és mindössze két és fél másodpercig zuhant.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu-t

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091734_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081782_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten