Aktuális

A baloldaliak egymást buktatják le, ez náluk szokás

Bors

Létrehozva: 2019.10.02.

Megszokott megoldás a baloldalon, hogy a politikusok felveszik egymás hangját és a belső beszélgetéseket, majd azokat a nyilvánosság elé tárják – mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az M1 aktuális csatornán.

Forrás: (YouTube)

Farkas Örs szerint a titokban egymásról készített hangfelvételek nyilvánosságra hozatala egyáltalán nem idegen az ellenzéki pártoktól, hiszen a Jobbiknál tavaly ugyanezt néztük végig. Folyamatosan jöttek ki a hangfelvételek, sőt esküvőn készült videót hozott ki onnan egy egykori jobbikos szereplő. A politikai szakértő felidézte az LMP ominózus verekedős elnökségi ülését is, ahol egymásnak estek az politikusok, majd hozzátette: Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédnél tanulta meg, hogyan néz ki a politikai kultúra a baloldalon, és most úgy látjuk, a Párbeszéd sem különb ebben.

A politikai szakértő hangsúlyozta, ez esetben sem történt más, mint hogy Karácsony Gergely valamelyik párttársa rögzítette és kiadta az ominózus hangfelvételt.

Farkas Örs szerint teljesen egyértelmű, hogy Karácsony Gergely titkol valamit. Először a Fideszt gyanúsította meg a felvétel készítésével, majd titkosszolgálati eszközöket is emlegetett, de amint Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és társelnöke „tisztázta” a felvétel körülményeit, azonnal elkezdett javulni Karácsony Gergely emlékezete is – fogalmazott az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713604510
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136999_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713604510
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713604510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713604510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713604510
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban