Aktuális

A bajorországi horrorbaleset miatt gyászoló testvér: Magunkra maradtunk

BLN

Létrehozva: 2017.07.24.

Eddig semmilyen segítséget nem kaptak a magyar államtól a gyászolók – állítják az autóbalesetben elhunyt fiatalok családtagjai.

Rengetegen fogtak össze a tragikus autóbaleset magyar áldozataiért. A Face­bookon gyűjtés szerveződött, ugyanis több gyászoló családtag szerint a magyar állam magukra hagyta őket.

– A médiában megjelent hí­rekkel ellentétben a Külügyminisztérium és egyéb hivatalos szervek által nyújtott segítség annyiban merült ki, hogy a mi megkeresésünkre válaszolva egy e-mailt küldtek. Telefonos beszélgetés alkalmával tudatták továbbá, hogy semmiféle anyagi segítséget nem tudnak nyújtani, illetve kiutazásunk esetén tolmácsot sem tudnak biztosítani. A tragédia következményeinek megoldásában magunkra maradtunk – állította Facebook-oldalán a nyíregyházi Brigitta, akinek két fiútestvére is érintett volt a balesetben.

Gergő azonnal elhunyt, Tibor jelenleg kómában van. Úgy tudni, hatodikként ő feküdt a Mazda csomagtartójában az ütközés idején. Brigittával közölték, Gergő holttestét a másik két áldozathoz hasonlóan a kaltentali halottasházba vitték, illetve a hazaszállítására javasoltak nekik egy céget. Természetesen kerestük tegnap a Külügyet is, de lapzártánkig nem reagáltak.

Az áldozatok között volt a húszéves Erik is. A bodajki srác a Bakonysárkányi SE futballklub ifjú tehetsége volt. Úgy tudjuk, Erik szülei is hasonló tájékoztatást kaptak, de már az ő részére is érkeznek adományok. Az internetes gyűjtés mellé szinte a tragikus hírrel egy időben egy ma­gyarok vezette németországi autókereskedés állt. – Nagyon úgy nézett ki, ezt nekünk kell szervezni a továbbiakban, így kerültünk kapcsolatba az elhunyt fiúk hozzátartozóival. Azóta is folyamatosan kapcsolatban va­gyunk velük. Az egyik elhunyt családja most érkezik ki hétfőn, a sok felajánlásnak köszönhetően autó, szállás, teljes ellátás, tolmács biztosítva van már számukra – mondta a Borsnak a Német Autó Bazár munkatársa, Kovács Miklós, aki úgy tudja, a három túlélő állapota már kielégítő.

A túlélők között egy ajkai fiatal is van, Dávid, a veszprémi születésű Laura pedig az autót vezethette, ők is jó ismerősök voltak. Mindannyian egy kaltentali élelmiszerbolt raktárában dolgoztak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135297_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő középkori ereklyét talált egy pár a fürdőszobájukban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713287412
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135308_auto_resized.png
metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713287412
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte