Aktuális

A 7 legérdekesebb tény március 15-ről

Bors

Létrehozva: 2018.03.11.

7. A csajozós

Vasvári Pál, a forradalom egyik vezéralakja kicsit elkésett a március 15-i eseményekről. Imádták ugyanis a nők, ezért délelőtt az utcára vonulás helyett inkább elugrott egy szerelmi légyottra.

6. Nem így tervezték

Petőfiéknek eszük ágában sem volt forradalmat csinálni. Ők eredetileg azt tervezték, hogy március 19-én, a József-napi vásáron egy hatalmas lakomát csapnak, és az ott gyűjtött aláírásokat küldik el Pozsonyba, ezzel támogatva az országgyűlés és Kossuth harcát a bécsi udvarral szemben. Csak aztán felgyorsultak az események.

5. Landerer súgott

A 12 pont kinyomtatása nem ment könnyen. A nyomdaipari vállakozó Landerer Lajos ugyanis hiányolta a cenzor aláírását, így patthelyzet alakult ki. Petőfiék már éppen feladni készültek, amikor Landerer odasúgta nekik, hogy foglalják le az egyik nyomdagépet, és akkor már ő sem tud mit tenni.

4. Rajta, magyar!

A Nemzeti dal bizonyos források szerint nem is úgy kezdődött volna, hogy „Talpra magyar, hí a haza…”, hanem így: „Rajta magyar, hí a haza”. A fáma szerint Szikra Ferenc hívta fel Petőfi figyelmét arra, hogy „Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!”

3. Ebédidő!

A szabadságharcban jelentős részt vállaló Irinyi János vegyész hazaküldte ebédelni a forradalmi tömeget a nyomdai akció után. Hiába volt forradalom: egy tisztességes polgár dél körül ebédel, vita nincs! 

2. Kokárda a kedvestől

Az első kokárdát Petőfi a feleségétől, Szendrey Júliától kapta, Jókai Mór pedig a nála 8 évvel idősebb Laborfalvi Rózától március 15-én este, a Bánk bán előadásán. Még abban az évben feleségül vette a színésznőt, ami nagy botrányt kavart, Petőfi sem nézte jó szemmel, mert Laborfalvinak volt egy házasságon kívül született lánya.

1. Tehénbőgés

Amikor Petőfi a Nemzeti Múzeumnál elszavalta a Nemzeti dalt (ha elszavalta), tehenek zavarták meg az emelkedett pillanatot. A vásárosok arrafelé hajtották állataikat a József-napi vásárra, és mivel a múzeum kerítése még csak félig épült fel, a tehenek bementek a kertbe is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét