Aktuális

900 millióért eladó a magyar Drakula villája

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.03.30.

Ismét árulják azt a Los Angeles-i villát, amelyben Lugosi Béla is élt az 1930-as években. A Westshire Manor  1932-re épült meg Frank W. Green tervei alapján, aki egy, a középkori várak hangulatát idéző, fényűző palotát álmodott meg. Ráadásul az ingatlan egykoron igen előkelő helyen, közvetlenül a Hollywoodland tábla alatt állt.

A feljegyzések szerint a horrorfilmek sztárja 1934 és 1937 között lakta a házat, ahonnan remek kilátás nyílt és nyílik a filmkészítés fellegvárának tartott Hollywoodra. Lugosi karrierje csúcsán láthatóan élvezte a fényűzést, hiszen a ház hatalmas és előkelő. A közel nyolcszáz négyzetméteres telken álló, nagyjából háromszázharminc négyzetméteres épületben több hálószoba, óriási étkező, könyvtár, borospince, úszómedence is található, de a szépen kimunkált kandallók is emelik a helyiségek fényét.

Az ingatlan évek óta üresen áll, utoljára 2014-ben újították fel. Lugosi hírneve miatt többen ál­lítják, kísértetek lakják.  

Skatulyába ragadt

Lugosi Béla 1882-ben, Blaskó Béla néven született. Magyarországon is színészként dolgozott, majd emigrációba kényszerült. Amerikában telepedett le, ahol szülőfaluja, a mai Románia területén található Lugos után változtatta meg a nevét. Drakulát először színházban játszotta, majd 1931-ben a filmváltozatban is ő formálhatta meg a címszereplőt. Ez egy csapásra sztárrá tette, bár utána sosem szabadult a horrorfilmes skatulyából. Kultusza a mai napig töretlen, csillaga van a Hollywoodi Hírességek sétányán, de Budapesten, a Vajdahunyadvárban is látható egy mellszobra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot