Aktuális

800 milliós kötbér! A BKV fenyegetőzik a felújított 3-as metrók miatt

Címkék
3-as metró

Bors

Létrehozva: 2017.06.23.

A BKV elnök-vezérigazgatója nyílt levélben fejtette ki a közlekedési vállalat álláspontját a pénteken is meghibásodó, felújított 3-as metrószerelvények kapcsán. A közlemény szerint "a BKV Zrt. a felújított szerelvények műszaki megbízhatóságának  problémái miatt a legsúlyosabb szankciókat helyezte kilátásba a Metrowagonmash-sal szemben. Amennyiben a Metrowagonmash rövid időn belül nem ér el jelentős javulást a szerelvények megbízhatóságában, további radikális lépések megtételét tervezzük, amelyek minden következményét az orosz gyár viseli majd".

Bolla Tibor közleményében kifejti, "vonatok napi rendszerességgel vesznek részt az M3 metróvonal forgalmában, azonban műszaki megbízhatóságuk a BKV Zrt. számára elfogadhatatlanul alacsony".

Ezért a BKV a következő intézkedéseket foganatosította:

- azonnali hatállyal Magyarországra kérték a gyártó Metrowagonmash Nyrt.-t tulajdonló Transmash Holding vezetését, akikkel csütörtökön a BKV elnök-vezérigazgatója tárgyalásokat folytatott. A tárgyalások során nyomatékosan felhívták a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára, a műszaki állapotok elfogadhatatlanságára, és azonnali intézkedések megtételét kérték a Tulajdonosoktól.

- a BKV levélben tájékoztatta az MWM vezérigazgatóját az elfogadhatatlan helyzetről, szintén azonnali lépések megtételét kérve.

- a BKV bejelentette a gyár felé, hogy a műszaki állapotok radikális javulásáig további szerelvények felújításra történő átadását nem látja megvalósíthatónak, mert a meghibásodások mértéke már a menetrendszerű utasforgalom lebonyolíthatóságát is veszélyeztetheti.

- a BKV minden szerződéses lehetőséget igénybe vesz a helyzet javítása érdekében (például késedelmi kötbér, ez az MTI szerint 800 millió forintot is meghaladhatja, hibás teljesítési kötbér, garanciális jogok érvényesítése, stb.), azonban, ha az MWM-nek rövid időn belül nem sikerül jelentős javulást elérni a szerelvények megbízhatóságában, további radikális lépések megtétele sem zárható ki, amelyek minden következményét az orosz gyárra hárítják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713497709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713497709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713497709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713497709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze