Aktuális

80 évesen  hagyta abba a kamionozást Létai Imre

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.09.26.

Hatvanöt évig forgatta a kormányt a győri férfi, de most elhatározta, hogy az idejét ezután a családjával és utazással tölti. A nyolcvanéves kamionos a Kisalföldnek nyilatkozott. Elmondta, hogy első útján Komáromból Nyíregyházára ment, és azóta már levezetett ötmillió kilométert, vagyis akár százszor is megkerülhette volna a Földet. Létai Imre mindkét karján van tetoválás. A balon egy szív, benne a neve és a születési éve, alatta pedig az 53 évesen el­hunyt feleségéé, akivel pontosan egy napon született. Jobb karján 1954 óta a 3:3, arra emlékeztetve, hogy 1954-ben a németek ellen Puskás berúgta az egyenlítő gólt.

– A jogosítványt ebben a korban évenként kell megújítani, de ezzel még ma sincs problémám – mesélte már a Borsnak Létai Imre.

– Érdekes, hogy a rendőröknél is nagy bizalmat élvezek. Legutoljára a cseh-német határnál volt egy ellenőrzésem. Német rendőrök állítottak meg egy tüzetes kontrollra. Az egyik nézegette a jogosítványomat, odahívta a társát, és annak is láttam az arcán a csodálkozást. Aztán felnéztek az iratokból és mosolyogva mondták, hogy nix control, gute fach – jó utat. Amikor éjszakai ellenőrzésnél felkapcsolom a fülkében a világítást, és látják, ki ül a volánnál, azonnal elengednek – emlékezett Imre, aki szerint jó kamiont vezetni, mert ma már nagyon kényelmesek.

– Ötmillió kilométert vezettem, soha nem volt balesetem. Korábban megtettem, hogy folyamatosan tizenöt órát mentem. Ma sem jelentene gondot, de megváltoztak a szabályok. Most négy és fél óra után kötelező megállni negyvenöt percre, és kilenc óra vezetés után kilenc óra pihenő következik. Voltam olyan cégnél, ahol utasként jöhetett velem a feleségem is, úgyhogy bejártuk együtt Észak-Írországot, Dániát, Olaszországot. Kamionozni nyugdíj-kiegészítésnek jó volt, de most már csak utaznék a világban, nem fuvaroznék – mondta Létai Imre.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713491111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713491111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713491111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713491111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze