Aktuális

770 ezer forint volt a moziban hagyott tárcában

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.04.27.

Hétszáz-hetven­ezer forinttól dagadó pénztárcát talált a péceli Móricz Krisztina. A fiatal lány akár el is költhette volna a tetemes összeget, ám másképpen cselekedett. Megkereste a tulajdonosát.

– Egyik hétfőn elmentünk a családdal egy plázába mozizni – kezdte Krisztina.  – Kifelé jövet, a félhomályban láttam, hogy valamilyen tárgy van a lépcsőn. Felvettem, majd kint, a világosban megnéztem, mi az. Egy pénztárca volt 770 ezer forint készpénzzel, két bankkártyával, jogosítvánnyal, személyivel. Krisztában fel sem merült, hogy akár egy karibi nyaralásra is elmehetne a rengeteg pénzből, egyből a tulajdonosát kereste.

A tudakozó nem tudott telefonszámot adni, és a Facebookon sem találta  meg a tárca tulajdonosát. Végül a mozinál meghagyta a telefonszámát, hogy ha jelentkezik a férfi, utolérhesse. – Már hazafelé tartottunk, amikor megcsörrent a telefonom – folytatja a fiatal lány.

– A pénztárca gazdája volt. Kiderült, hogy még délelőtt járt a moziban a két gyerekével, akkor hagyta el. A Népligetnél találkoztunk vele. Nagyon hálás volt, mert a cégének kellett volna másnap befizetnie a pénzt. Megkérdezte, hogy mennyivel tartozik, de nem fogadtam el semmit. Ab­ban maradtunk, hogy egy alkalmas időpontban meghívja a családomat egy ebédre. Erre jövő héten kerítünk sort.   
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501612
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501612
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze