70 év után újra együtt a szerelmesek

Filmbe illő történet az övék: évtizedeknek kellett eltelnie, hogy újra egymásra találjanak.
Filmbe illő történet az övék: évtizedeknek kellett eltelnie, hogy újra egymásra találjanak.

Hetven év után beszélt először egykori szerelmével egy 93 éves amerikai katona, aki még a második világháború idején ismerkedett meg egy angol lánnyal. A filmbe illő történet 1945-ben kezdődött a Temze folyó partján, ahol egymásba szeretett az ejtőernyősként szolgáló, ak­kor 23 éves Norwood Thomas és a 18 éves Joyce Morris. Ami­kor a háborúnak vége lett, Norwood hazatért az Egyesült Államokba, míg Joyce Nagy-Britanniában maradt. Könnyes búcsút vettek egymástól a vonatállomáson, és bár egy ideig leveleztek, többet nem találkoztak. Ráadásul Nor­wood 1990-ben azt a hírt kapta, hogy volt szerelme elhunyt.

A nő azonban életben volt, férjhez ment, gyerekei születtek. Később Ausztráliába költözött. A férfi is családos ember lett, de a felesége már el­hunyt. Joyce nem adta fel, megkérte a fiát, hogy segítsen Norwood megtalálásában. A nyomozás sikeres volt: az egykori szerelmesek az interneten végre beszélhettek egymással.

Bár egy gyűjtés során nem sikerült megszerezni Norwood és az őt kísérő fia számára az ausztrál repülőjegy árát, egy légitársaság ingyenjegyeket ajánlott fel. Így a szerelmesek a februári Valentin-napon újra megölelhetik egymást.