7 éves rákos fiú: Anya tud vigyázni rám, amikor a mennyországban leszek!

7 éves rákos fiú: Anya tud vigyázni rám, amikor a mennyországban leszek!

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 17. 14:00
Bors

Az Essexben élő 7 éves Filip Kwansy még csak két éves volt, amikor édesanyja elhunyt rákban - írja a The Sun magazin. A kisfiú pedig nemsokára anyja után megy, mert az orvosok már feladták, csak a fájdalmát képesek valamennyire enyhíteni. Filipnél 2013-ban diagnosztizálták a fiatalkori mielo-monocitozisos leukémiát, ami egy nagyon ritka betegség, és leggyakrabban 2 éven aluliak támadja meg.

Hiába volt kemoterápián kétszer is, sőt az őssejt-beültetésen is túl van, a májára és a beleire is átterjedt a rák. Apja, Piotr Kwasny végig fia mellett volt és van, holott neki is rengeteg problémával kell megküzdenie, ami miatt például dolgozni sem tud. Nyitott a gerince, cukorbeteg, magas a vérnyomása és csak az egyik veséje működik. De mindez nem érdekli, mert a fia mellett akar lenni, akinek nem tudni mennyi ideje van hátra. 

Számára most az a legnagyobb kihívás, hogy teljesítse fia utolsó kívánságát. Filip édesanyja ugyanis Lengyelországban van eltemetve - ahol született -, viszont fia már nincs olyan állapotba, hogy élve haza tudja szállítani. Így most a temetését kell megszerveznie, de erre nincs meg a fedezte. 

“Anya tud vigyázni rám, amikor a mennyországban leszek” - mondta apjának, aki mióta ezt a mondatot hallotta a fiától, minden követ megmozgat azért, hogy Filippel még tudja közölni a jó hírt: anyja mellé tudja temetni.  

“Nem tudom mennyire emlékszik az édesanyjára, de járt már a sírjánál és többször beszélt is hozzá” - mesélte az összetört apa. A nejének 2011-ben megduzzadtak a nyaki nyirokcsomói és nem sokkal később összeesett az utcán. A kórházba szállítás után kiderült, szarkómája van. Mielőtt elhunyt, 20 kg-ra fogyott le. Egy évvel neje halála után közölték a férfivel az orvosok: fia is rákos.  

"Először csak vérzett az orra és fájt a lába. Elvittem orvoshoz, de azt monda, csak fáradt. Érzetem, hogy komolyabb lesz ez, egy szülő ezt megérzi” - mesélte az apa. Aztán a vérvizsgálatból kiderült, hogy nagy a baj. “Most már nagyon fáj neki. Nem tud rendesen lélegezni se. Enni sem bír. Tudja, hogy haldoklik. Szívszaggató nézni, hogy szenved és nem tudok semmit tenni ellene. Egyet viszont mindketten tudunk: azt a kevés időt, ami megadatott, együtt fogjuk tölteni” - tette hozzá a férfi. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.