Aktuális

7,8 milliót adnának a sorozatgyilkos Fehér Norbert holttestéért

BLN

Létrehozva: 2017.08.05.

<p>Ötvenezer euró vérdíjat, azaz 15 millió forintot tűztek ki a három gyilkossággal gyanúsított Fehér Norbertre a gyászoló rokonok. Ennyit kaphat, aki hajlandó feladni a szabadkai férfit. </p>

Huszonötezer eurót (7,8 millió forintot) pedig az Igorként is körözött férfi holttestéért fizetnének, azaz ha valakinek tudomása van arról, hogy Igor rég halott, és testének hollétét is meg tudja mutatni. Fehér Norbertnek immár négy hónapja semmi nyoma, a hatóságok állítólag azóta is nagy erőkkel keresik, de a tehetetlenségüket megelégelték a gyilkos áldozatainak családtagjai. Saját szakállukra kezdtek nyomozni, magánnyomozókat béreltek fel – írja az olasz Corriere della Sera.

Igor nyomába három gyilkosság után áprilisban ezer olasz rendőr eredt. A férfi mégis sikeresen átjutott Bologna és Ferrara szigorú hatósági gyűrűjén. Megannyi nyomot találtak az első hetekben – egy piszkos tükörre kézzel írt üzenetet –, mégsem találták meg. Ezért a rokonok azt is gyanítják, hogy a férfit a titkosszolgálat segíthette.

Fehérről eközben más nyugtalanító információt is megtudott az olasz újság. A Corriere della Sera szerint már megszökött Olaszországból, mégpedig Brazíliába. Ezt egy brazil informátor a nyomozást vezető bolognai ügyésznek is megüzente, amire egy titkosügynök azonnal a dél-amerikai országba utazott. Az ügy vége viszont az lett, hogy letartóztatták az illetőt, és további sorsáról nincs is több hír.

Bár arról szóltak hírek, hogy Igor szabadkai családját megfigyelik, a nyomozásban súlyos hibákat vétettek. Az olasz rendőrség nemes egyszerűséggel nem kérte ki telefonja cellainformációit az április eleji gyilkosság után. Akkor a hatóságok már ismerték a pontos személyazonosságát. Pedig felhívhatta egykori szerb bűntársait, akikkel Olaszországban több rablást is elkövettek 2015-ben, és ők segíthettek a menekülésében. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652421
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei