Aktuális

67 év kellett ahhoz, hogy élőben lássák egymást testvérek

Bors

Létrehozva: 2017.09.23.

Egy Angliában élő férfi, Jon Entwisle mindig azt hitte, hogy az apja második felesége az ő igazi édesanyja, azonban 2013 bebizonyosodott, hogy tévedett.

Az első jel, ami arra utalt, hogy hazugságban él, egy telefonhívás volt, amit a 18. születésnapjára kopott. Egy kanadai akcentussal beszélő férfi azt mondta neki, hogy „édesanyád szeretettel üdvözöl”. Jon apja nem akarta megmagyarázni a rejtélyes hívást, így a férfi nem is tudta ennek értelmét egészen 71 éves koráig.

A férfi igazi édesanyja, a Kanadába emigrált Joan, mindig is szerette volna felvenni a fiával a kapcsolatot, akit évekkel korábban Angiában, Scarboroughban kellett hagynia, ezért megkérte a családot, hogy lépjenek vele kapcsolatba. Harminc évnyi keresés után a Jon unokatestvérétől kapott levél lett a kulcs a Kanadában élő családnak. A férfi igazi édesanyja azonban 2004-ben meghalt.

A két testvér, Jon és Christine először csak Skypon ismerkedtek meg egymással, majd lehetőségük adódott a nagy találkozásra is az Egyesült Királyságban. Boldogan ölelték meg egymást életükben először Yorkban, a vasútállomáson, majd néhány napot együtt is töltöttek, és átbeszélték a sok kihagyott évtizedet.

Mint kiderült, a férfi édesanyja Kanadába költözött a második világháború végén, miután beleszeretett egy pilótába, aki folyamatos ápolást igényelt, azonban a fiát nem vihette magával, így ő az apjával maradt Angliában. Christine elmondta testvérének, hogy anyjuk mennyire sajnálta, hogy sok-sok évvel ezelőtt el kellett hagynia őt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666214
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei