Aktuális

6 milliót kér a burgaszi kórház a kómában fekvő Vanesszáért

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.08.07.

Továbbra sem javul Burkus Vanessza állapota, aki immáron harmadik hete fekszik kómában egy bolgár kórházban. Ahogy múlt héten a Bors is megírta, a lány is részese volt annak a balesetnek, amely során egy bolgár autós 160-nal nekirohant egy leállósávban veszteglő, lerobbant autónak. A kocsiban utazók közül egy nő meghalt, két férfi megsérült, Vanessza pedig csigolyatöréssel és agyi ödémával került kórházba.

Családja azóta nemcsak a lány állapotának javulásáért küzd, hanem a helyi bürokráciával és a nyelvi nehézségekkel is birkóznia kell.

Hétvégén azonban annyit sikerült kideríteniük, Vanessza nagyjából szállítható állapotban van. – Az ügyeletes orvos tudott angolul, így rögtön összekötöttük őt a szegedi professzorral, hogy beszéljék meg, mi a teendő. Kiderült, a lányunk szállítható állapotban van, egyedül egy idegsebészeti vizsgálatot kell elvégezni, hogy kiderüljön, a repülőgépes szállítás során felmerülő nyomáskülönbséget kibírja-e a szervezete – nyilatkozta a Borsnak az apa.

Burkus Sándor ugyanakkor azt is elárulta, a kórház egyelőre amiatt is igyekszik ott tartani Vanesszát, mert kérdéses, kinek kell kifizetnie a számlát, amely húszezer eurót, majdnem hatmillió forintot tesz ki.

A családot egyébként már többen is megkeresték, hogy anyagilag segítenék őket. Egy illető felajánlotta, bérel egy gépet, amellyel a lányt hazahozhatják, ez viszont speciális repülőt igényelne. Egy másik, a Délmagyar információi szerint a száz leggazdagabb magyar között is szereplő, névtelen adományozó pedig a műtét költségét vállalta magára. 

Összekeverték a csomagokat

Legutóbbi cikkünkben arról is írtunk, elképzelhető, valaki menet közben ellopta Vanessza imádott, nagyszüleitől kapott ékszereit. Azóta annyi kiderült, a rendőrségen őriznek személyes holmikat. Azonban nem tudják, az ékszerek köztük vannak-e, ugyanis az elhunyt nő holmijaival összekeverve vannak ott tárgyak. Így azokat külön-külön kell majd a szülőknek azonosítaniuk.

– Mindenki azt javasolta, hogy a csigolyaműtétet is otthon vé­gez­tes­sük el. Azonban ha a szállítás mégis megkövetelné, akkor len­ne szükség ehhez nagyjából két­millió forintra. Jótevőnk már utalni is akarta a pénzt, én azonban je­leztem, előbb dőljön el, kell-e az ope­ráció, olyan adományt nem aka­runk elfogadni és felhasználni, amelynek kimondott célja végül meg sem valósul – fo­gal­mazott az aggódás és az ügyintézések vég­­telen sora miatt ki­merült Sándor.

Vanessza állapota tehát nem javul, de talán elérhető közelségbe kerül, hogy hazajusson. Szülei na­gyon bíznak benne, hogy lányuk itthon meg fog gyógyulni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor