Aktuális

59 milliós tartozást halmozott fel az inárcsi gyilkos

G. J.

Létrehozva: 2018.07.13.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy családsegítőt Inárcson. 

Cs. Attila feleségével inárcsi házukban közösen nevelték három gyermeküket, akik közül kettő kiskorú, és az egyik fogyatékos. A férfi és felesége többféle jogcímen összesen mintegy 59 millió forint tartozást halmozott fel, emiatt végrehajtási eljárás indult ellenük, melynek során a házukat elárverezték.

A családnak 2018 júliusában ki kellett volna kiürítenie az ingatlant. Mivel nem tudtak a gyermekek elhelyezéséről gondoskodni, segítséget kértek a Dabasi Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ inárcsi kirendeltségén.

A családsegítő sértett megpróbált szállást találni a gyanúsítottnak és családjának, azonban nem járt sikerrel. A gyanúsított 2018. július 11-én 8 óra körül bement a családsegítői irodába, és megkérdezte a sértettet, sikerült-e szállást találnia a számukra.

A családsegítő nemleges választ adott neki, egyúttal közölte, hogy értesítenie kell a gyámhatóságot, és ha a gyanúsítottat és a családját kilakoltatják, intézkednie kell, hogy a gyámhatóság helyezze el a gyerekeket. A gyanúsított ettől dühös lett, elővette a magával vitt kb. 10 cm pengehosszúságú kést, és egy alkalommal nyakon szúrta a sértettet, aki a helyszínen elhunyt. Ezt követően a gyanúsított átment a közelben levő polgármesteri hivatalba, egy ügyintézővel közölte, hogy megölte a sértettet, majd a helyszínen megvárta a rendőrök kiérkezését.

A letartóztatás általános oka, a szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja a gyanúsítottal szemben fennáll.

A gyanúsított terhére rótt cselekmény büntetési tétele életfogytig tartó szabadságvesztés. A gyanúsított lakóhelyét adósságai miatt elárverezték, onnan ki kell költöznie, lakhatása nem megoldott. A fentiekre figyelemmel fennáll a szökésének, elrejtőzésének veszélye.

A gyanúsított közvetlen a cselekmény után kijelentette, hogy több személy, így a végrehajtó és a gyámügyesek megölésére is gondolt. Erre tekintettel tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

Az ülésen a gyanúsított nem tett vallomást, a bíróság megvizsgálta az ügyészi indítványt, ezek alapján elrendelte a gyanúsított letartóztatását az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2018. augusztus 13. napjáig.

A döntés ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be, a végzés nem vált véglegessé.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142549_auto_resized.jpg
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511511
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511511
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült