Aktuális

561 kilót bírt el a török spagetti

Hu-Zo

Létrehozva: 2018.05.25.

Forrás: Purger Tamás

Négy és fél napon át dolgoztak tésztahídjukon, minden reggel hattól egészen éjfélig a Kolozsvári Egyetem diákjai. Alaposan felkészültek az idei Reccs Tésztahídépítő-világbajnokságra, melynek ezúttal is az Óbudai Egyetem adott otthont.

Így sikerült megnyernie a versenyt a másod- és harmadéves hallgatókból álló csapatnak: tésztahídjuk egészen 272,9 kilogrammot bírt el, mielőtt szétroppant. A világcsúcs egyébként 570,3 kiló, melyet az Óbudai Egyetem diákjai állítottak fel, ezt öt éve nem tudták megdönteni.

A megmérettetés lényege a szerkezetek terhelhetősége, nagy mérnöki kihívást jelent a pontos tervezés.

– Maga a híd mindössze egyetlen kilós és 60 centiméter ma­gas lehet. Az is szabvány, hogy a hossza nem lehet több 1,3 méternél, a közepén egy 5 centi széles úttal és kizárólag gyári tésztát lehet felhasználni – mondta a Borsnak Tóth Emőke, a nyertes csapat egyik tagja.

– Minél na­gyobb a tojástartalma, annál erősebb. Mi négy kiló pennéből és négy kiló spagettiből válogattuk ki a megfelelő, repedésmentes darabokat, fehér fé­nyű átvilágításnál. Kesztyűben és maszkban dolgoztunk, nehogy nedvesség érje – magyarázta Emőke.

Igencsak erősnek bizonyult a Törökországot képviselő csapat spagettiszerkezete, mely 561,4 kilogramm alatt reccsent csak össze. Alireza Nazari és csapata így a tartó kategória abszolút győztese lett, igaz, ők sem tudták túlszárnyalni a tavaly született rekordot, iráni diákok 666,3 kilóval tartják. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663811
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711663811
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663811
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei