50 nap múlva adják át a felcsúti stadiont

Idén három új aréna is átadásra kerül hazánkban, ezek közül legelőször a felcsúti stadionban rendeznek majd meccseket. A Puskás Akadémia otthonát öven nap múlva avatják fel.
Idén három új aréna is átadásra kerül hazánkban, ezek közül legelőször a felcsúti stadionban rendeznek majd meccseket. A Puskás Akadémia otthonát öven nap múlva avatják fel.

Célegyenesbe érkezett a munkafolyamat Felcsúton, ahol a tervek szerint április 21-én, húsvéthétfőn kerülhet sor a 3900 férőhelyes Makovecz-stadionként elhíresült létesítmény átadására.

Ez azt is jelenti, hogy az új, épülő stadionok közül – Debrecenben és az Üllői úton is előrehaladott fázisban tart az építkezés – ezt avatják fel idén elsőként. Az átadás időpontja nem véletlen, hiszen ezen a napon rendezik a Puskás-Suzuki-kupa döntőjét.

Szöllősi György, a Puskás Akadémia sajtófőnöke szerint fontos üzenete van, hogy egy ifimeccsel debütál az aréna, hiszen az elsősorban az utánpótlásnak épül, amellett persze, hogy a felcsútiak NB I-es csapata is itt játssza majd a hazai találkozóit.

– BL-csoportmeccs kivéte­lével gyakorlatilag minden rendű, rangú mérkőzés megrendezésére alkalmas lesz a pálya, már az idén egy sor nemzetközi ifjúsági tornának leszünk házigazdái, köztük a nyári U19-es Eb meccseinek – tette hozzá Szöllősi.

Habár ez lesz a legkisebb NB I-es stadion, különleges építészeti megoldásai miatt ez a legkörülményesebben kivitelezhető is. A héten készült fotók arról tanúskodnak, hogy a reflektorokat és a VIP-székeket is felszerelték már, vagyis jó esély van rá, hogy időben elkészüljön az Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója által „kézműves stadionnak” aposztrofált, 3,8 milliárd forintba kerülő létesítmény.

Debrecenben 87 százalékos a készültség

Nem sokkal marad le a felcsúti debütálásáról a Debreceni Nagyerdei Stadion, hiszen a tervek szerint egész napos családi programok kíséretében, május 1-jén avatják, míg május 10-én a DVSC–Újpest rang-adó lehet az első hivatalos mérkőzés. Az aréna jelenleg 87 százalékos állapotban van, a belső burkolatokat lerakták, a székek egy részét felszerelték, mindkét nagy eredményjelző táblát rögzítették, a gyepszőnyeget pedig műtrágyázták.