Aktuális

50 év után kerültek elő Karinthy agyműtétjének leletei

Gergály Judith

Létrehozva: 2016.05.06.

Egyedülálló orvosi iratok bukkantak fel Karinthy Frigyes agyműtétjének részleteiről a Központi Antikvárium árverésén. Az író unokája, Karinthy Márton szerint korábban ellophatták a svéd klinikáról.

Éppen nyolcvan éve, 1936. május 5-én végezte Karinthy Frigyes agyműtétjét Stockholmban Herbert Olivecrona. A betegségével kapcsolatos gondolatairól írta az Utazás a koponyám körül című regényét. 

Karinthy Márton, az író unokája csütörtökön a Borstól tudta meg, hogy az évtizedek óta keresett dokumentumok kerültek elő egy budapesti árverés tételei között, hárommillió forintos kikiáltási áron. Eszmei értékük azonban jóval magasabb, különösen a leszármazottak számára. 

– Felháborító, hogy miért nem a családnak szóltak először! 14 éve személyesen kerestem az iratokat a svéd klinikán, ami­kor az Ördöggörcs című regényemhez gyűjtöttem anyagot. Akkor azt mondták, hogy nincsenek meg. Valaki ellophatta őket. Azóta ma hallok róla először – mondta a Kossuth-díjas író, rendező.

Az aukció tételei között van a harminc darab főként német nyelvű irat. Karinthy kezelőorvosának, Herbert Olivecronának írt levelei mellett megtalálható az orvosai által írt több levél. Az író különféle leletei, gyászjelentése, kórházi kezelésével kapcsolatos fényképek. Karinthy kórházi kezelőlapja, ceruzával kitöltött lázlapja és a kioperált tumor szövettani lelete is. Érdekesség még néhány fotó a Grand Hotel Saltsjöbaden nevű szanatóriumból, ahol az író lábadozott. 

Karinthy Márton hozzátette: azonnal felhívta az antikvárium vezetőjét, ahol annyit tudott meg, hogy egy kereskedő adta be az iratokat. 

– Egyelőre meg kell vizsgálni, hogy ezek valóban az eredeti iratok-e. Ha igen, akkor rejtély, hogy hol kallódtak ötven évig, és miért éppen a nyolcvanadik évforduló napján bukkantak fel? Szeretném, ha a magyar állam védetté nyilvánítaná a dokumentumokat, hiszen ez irodalmi közkincs – vélekedik Karinthy Márton.  

Védetté nyilváníthatják

Komoly esély van arra, hogy a papírokat az állam védetté nyilvánítja. A Műtárgyfelvételi iroda tájékoztatása szerint a közgyűjtemények rendszeresen figyelik az árveréseket, és az ő javaslatuk alapján indul el a védési eljárás. Ilyenkor a hatóság nyilvántartásába kerül. Ha közgyűjtemény részéről felmerül a kutatás, a tulajdonosnak együttműködési kötelezettsége van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140219_auto_resized.jpg
origo.hu

Kvíz: ön tudja, melyek a legdrágább ételek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713473412
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713473412
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713473412
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713473412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze