Aktuális

5 nap különbséggel születtek a koraikrek - csoda, hogy életben maradtak

Bors

Létrehozva: 2017.07.17.

Idő előtt ráadásul öt nap különbséggel született Nagy-Britannia legkisebb ikerpárja - írja a The Sun magazin. Az ikrek a terhesség 23 héten jöttek világra és senki nem gondolta, hogy Molly és Albert esélyt fog kapni az életre. Molly súlya 481 gramm volt, Alberté 623 gramm.

Az ikrek már otthon vannak, anyjuk a 27 éves Shona Jeffery végre megnyugodhat kicsit, ahogy a gyerekek apja, a 24 éves Darren Valley is. Az asszony saját bevallása szerint a 22. héten kezdett el vajúdni, így azonnal berohantak a kórházba. Felkészültek a legrosszabbra, hiszen a a babák nagyon kicsik voltak és az orvosok sem hitegették őket.

Már kezdtek is beletörődni a dologba, amikor éjfél is elmúlt, de a gyerekek nem születtek meg. A 23. héten azonban megindultak és a pár az orvosokkal karöltve abban állapodtak meg, hogy mindent megtesznek a csöppségekért. - Angliában nem felejtsük el, törvényesen a 24. hétig lehet abortálni egy magzatot. - A szüléskor azonban mindenki megdöbbenésére, csak Molly jött világra, így őt szállították el az intenzív osztályra.

Albert 5 napig még bent maradt és ezzel csak növelte a túlélési esélyeit. Ahogy megjött ő is, egyből az intenzív osztályra került. A szakemberek szerint nagyon, nagyon ritka, hogy ikrek ennyi nap különbséggel jönnek világra. Hat héttel később jött el az az időpont, amikor a szülők egyáltalán a kezükbe vehették a kicsiket.

Shona Jeffery szerint minden egyes nap az ikrei az életükért küzdöttek a kórházban. Minden egyes nap egy kicsit nagyobbak és erősebbek lettek, de így is kellett 5 hónap ahhoz, hogy Albert hazamehessen. Dolly viszont csak egy hónapja lakik otthon. A statisztikák szerint egy sima terhesség esetén nagyobb az esély a túlélésre, ha 23. héten jön világra a baba. Ez ikrek esetén jóval szerényebb százalékot jelent.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten