Aktuális

400 milliót nyúlt le egy étteremtől Attila

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.06.22.

Egy magyar miatt zárt be tavaly nyáron Chicago talán legmenőbb étterme. Az erdélyi Gy. Attila feleségével, Komal P.-vel ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy több mint ötven százalékos részesedéssel bírtak az Embeya nevű helyen. Helyette inkább megvezették tulajdonostársaikat és egy halom pénztlenyúltak – írta Crains Chicago Business.

Attila 1972-ben született Romániában és 16 éves volt, amikor a családja Magyarországra költözött. Budapesten szállodai és éttermi menedzsmentet tanult, majd elszegődött egy tengerjáró hajóra. Utána az Egyesült Államokban kötött ki, ahol a Four Seasons Hotelnek kezdett dolgozni. Végül 2008-ban Chicagóba költözött, ahol segített egy új luxusszálloda megnyitásában, igazgatta a hotelben nyílt éttermeket. Ezzel évente 300 ezer dollárt, átszámítva durván nyolcvanmillió forintot keresett. A válságot azonban a szállodabiznisz is megérezte, így Attila belefogott saját étterme létrehozásába. Összebarátkozott egy fiatal vietnami séffel, Thai Danggel, akivel 2012-ben elindította a távol-keleti ízekkel operáló Embeyát.

Attila és felesége 56,5 százalékban, a séf és testvére pedig 43,5 százalékban volt tulajdonos az étteremben. Az Embeya jó kritikákat kapott, s talán Dangék is emiatt kapcsoltak csak későn, hogy baj van. A bevételek egy részét ugyanis Attiláék sosem könyvelték el, hanem a saját zsebükbe tették. Emellett a bérekkel is trükköztek és túlszámlázások is rendszeresen előfordultak. – Ha egy tizenöt fős társaság megivott mondjuk tíz üveg bort, Attila biztosan tizenhat üveggel számolt fel nekik – erősítette meg Jason Bennett, aki három évig dolgozott az étteremben.

A gyanúsítgatások miatt Attila végül kirúgta Thai-t és a feleségét is az Embeyából. Nem sokkal később az étterem le is húzta a rolót, a séf pedig beperelte a házaspárt, mert szerinte nem fizettek ki neki legalább 90 ezer dollárt, vagyis körülbelül 24 millió forintot. A bírósági ügy során kiderült, hogy a házaspár négy év alatt nagyjából 1,5 millió dollárt, durván 400 millió forintot lopott el az étterem költségvetéséből.

Csípős

Az igazi rejtély az, hogy lehet 400 milliót észrevétlenül ellopni. Négy éven át, nap mint nap, mindig egy kicsit elcsórva. Ez hogy nem tűnt fel senkinek a város első számú éttermében? Huszti Zoltán

Bár a pert végül Dangék megnyerték, Attila és Komal azonban nyomtalanul felszívódtak. Eltűntek a közösségi médiából, amerikai elérhetőségeik megszűntek, és senki sem tudja, hová lettek. A Dang család pedig azóta is szenved azoktól a károktól, amelyeket egykori üzlettársaik okoztak nekik. Mivel a csődbe ment étterem részben Dangék nevén volt, így a megmaradt adósságokat is rájuk terhelte a bank, amelyet azóta is fizetniük kell.

Thai Dang végül a sajtón keresztül üzent Attiláéknak: – Nektek adtuk mindenünket. És amíg Attila Armani és Prada öltönyökben flangált, addig ezt részben a háromgyermekes, tisztes bátyám finanszírozta. Miért csináltátok ezt velünk? Hogy tehettétek?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135626_auto_resized.jpg
origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713407414
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139624_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713407414
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713407414
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713407414
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713407414
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni