Aktuális

40 milliós sztárvendég a magyar lánykérésen

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2017.03.20.

Lara Fabian Európa egyik legkedveltebb művésze, több mint húszmillió lemezt adott el. Leghíresebb dalát egy szerelmes férfi kedvéért énekelte el Budapesten.

A hazai felső tízezer tényleg tud élni, erre ékes bizonyíték egy múlt szombati lánykérés, amelyen a vőlegény nem garasoskodott. A Bors információi szerint az üzletember olyan pompa közepette kérte meg barátnője kezét, hogy a fiatal nőnek eszébe se jusson nemet mondani. A férfi – akit nem nevezhetünk meg a személyiségi jogai védelmében – Budapest egyik új, exkluzív szórakozóhelyén, a Lock klubban szervezett bulit. A színpadon először Nyári Károly játszott, majd a zenész felkonferálta az est meglepetésvendégét, Lara Fabiant.

– A menyasszony nem tudott semmiről, azt hitte, egy sima vacsorára érkezik. Aztán Lara Fabian, aki pár számot énekelt élőben – elképesztően szépen – belekezdett az utolsó, leghíresebb számába, a Je T’aime című slágerbe, mire a vőlegény előjött egy akkora gyémántgyűrűvel, hogy olyat szerintem egyikünk sem látott, és azt húzta a barátnője kezére – emlékszik az egyik vendég, aki ott volt a nagy bulin.

A Bors – nemzetközi koncertszervezőkkel való egyeztetés után – úgy tudja, hogy az egyébként hat nyelven éneklő sztár gázsija 100–150 ezer dollár között van, Budapestre 125-ért jött, vagyis közel negyvenmillió forint volt a fizetsége. – A gyűrűről azt pusmogták, hogy legalább 100 milliót ért, ennek fényében tényleg csak aprópénz volt a világsztár szerepeltetése – tette hozzá az informátorunk.

Lara mindenkit megríkat

Lara Fabian nevét azok ismerhetik, akik látták a híres videót, amelyen egy sportcsarnokban adott koncerten nem tudta elkezdeni az egyik dalát, mert zokogásban tört ki. Larát egy szakítás borította ki. A történet vége: ötvenezer ember énekelte Lara helyett a Je T’aime – vagyis a Szeretlek című slágert.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126612_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, mennyibe kerül a luxusautó, amit G.w.M-től kapott ajándékba Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713258614
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134101_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Döcögősen indult a Donald Trump volt amerikai elnök elleni büntetőper tárgyalása New Yorkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133939_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az ukrán külügyminiszter nemes egyszerűséggel megzsarolta az Egyesült Államokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713258614
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában