Aktuális

40 ezer forintból élt a gyilkos anya

Munkatársainktól

Létrehozva: 2016.05.25.

Barátnőitől tudta meg B. Edina, hogy gyermeke apja már más nőt szeret. Az asszony nevelte a kislányt otthon, míg Norbert már más asszonnyal élt. Szombaton vetette ki magát lakásából Dominikával.

Egyre több a kérdőjel a kisbabájával öngyilkosságba menekülő B. Edina ügyében. Mint azt a Bors megírta: az asszony szombat kora délután még elment barátnőjével a játszótérre, majd kislányával együtt kivetette magát újpalotai, 16. emeleti laká­sából. Ismerősök úgy tudják, hogy Edina kétségbe­esett, ugyanis a kislánya apja, a ka­mionos F. Norbert egyik pillanatról a másikra otthagyta a családot. 

– A ba­rátnői vették észre, hogy Norbert más nőnek írogat szerelmes üzeneteket – mondta az asszony egyik, neve elhallgatását kérő ismerőse. – Akkor még javában együtt voltak Edinával, úgy tűnt, boldogok, Edina nem is sejtette, hogy Norbi már más nőt szeret. Egyik kamionos útjáról már nem haza, hanem új kedveséhez ment. Erről egy szót sem szólt Edinának – meséli.

A gyermekével magára hagyott asszony teljesen kiborult, ezután költözhetett vissza saját laká­sába. Az anya és a kislánya anyagi nehézségekkel küszködött. A Bors információi szerint alig havi negyvenezer forintból éltek Dominikával. Szomszédasszonya is megerősítette, hogy Edina nélkülözött.

– Még az önkormányzatnál is volt, hogy kaphasson segítséget, amíg állást talál. Addig még az ételét is hozzám járt melegíteni, mert nem volt mikrójuk. Ki is segítettem néha, de a lányát mindig ellátta – mesélte korábban a Borsnak Bőcz Jolán.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja – akár mobilról is – a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140754_auto_resized.jpg
life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze