Aktuális

4-es metró: Ezért kár volt ide megállót tervezni

Hu-Zo

Létrehozva: 2014.04.01.

Míg hét végén élénk érdeklődés volt az új metróvonalon, amit a kíváncsiság és az ingyenesség is indokolt, mostanra beállt a napi forgalom. A Bors megszámolta: a II. János Pál pápa téri megállónál tegnap negyedóra alatt százan sem szálltak le és fel.

Közel kilencszer annyian vették igénybe a Keleti pályaudvari 4-es metró megállót, mint az előtte levő II. János Pál pápa térit. Hétfő délelőtt ugyanabban az időben megszámolta a Bors a be- és kijövő utasokat a két helyszínen. Negyed óra alatt az előbbinél közel 1000, az utóbbinál 84 embert számoltunk össze. A téren nagyon sok, a kezében térképet tartó külföldit láttunk, akik talán a név miatt jöttek ide. A helyiek véleménye megoszlott az itteni megálló szükségességéről.

Kádár Józsefné szerint este felé, amikor elül az utcazaj, még csukott ablaknál is lehet hallani a mozgólépcső monoton zúgását. Nyáron ez még zavaróbb lesz. – Nekünk nem feltétlenül kellett ez a megálló. A Blahától ide villamossal a távolság egy megálló. Oda kell gyakrabban eljutni. Legfeljebb ha a Rákóczi térre akarok menni, akkor érdemes rá felszállni, de ez hetente legfeljebb egyszer fordul elő – mondta.

Lázár András sem volt túl lelkes ettől a megállótól. – Én Zuglóban, a feleségem az Uzsoki kórházban dolgozik. Ha innen megyünk, a Keletinél kéne átszállnunk buszra, de kényelmesebb lesétálni a Blaha Lujza térre, és onnan tovább utazni bármilyen irányba. Ezt felesleges volt ideépíteni – fejtette ki véleményét a férfi.

Bedő Csongor évente párszor fog kiszállni itt a metróból, de barátnőjének van oka az örömre. – Ő innen metróval közvetlenül be tud menni az iskolába. Én legfeljebb akkor tudom kihasználni, ha nyáron néha a Balatonról jövet Kelenföldön leszállok a vonatról, és onnan idehoz a metró – mosolygott Csongor. Találtunk viszont lelkes itt lakót is. – Többet nem akarok a Népszínház utcán végigmenni. Inkább bejövök a tiszta, jó levegőjű metróra állomásra, és innen utazom tovább – mondta Albert Katalin.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085931_auto_resized.png
origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076179_auto_resized.jpg
ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét