Aktuális

380 milliót nyert, mert elfelejtette a brokkolit

Bors

Létrehozva: 2020.01.19.

Nem bolondultunk meg, tényleg a sokak által utált növény hozott szerencsét egy brit nőnek.

Hayley Parker évek óta szülésznőként dolgozik az essex-i romfordban, s mint ilyen kiemelten fontos szakmát űző asszony, karácsony estéjére is beosztották dolgozni. Így kénytelen volt előrébb hozni az ünnepi vacsorát, amihez bevásárolt annak rendje és módja szerint, csak egy dolgot felejtett el, a brokkolit.

Mivel nagyon fontosnak tartotta, hogy ez a zöldség is az asztalra kerüljön, még főzés előtt gyorsan visszasietett a boltba. Ha pedig már úgyis ki kellett még egyszer mozdulnia, gondolta, vesz pár kaparós sorsjegyet is a közeli lottózóban. És milyen jól gondolta, a nő ugyanis egymillió fontot, vagyis 380 millió forintot nyert, hála az elfeledett zöldnek.

Haley megfőzte az előkarácsonyi vacsorát, majd közösen ültek lea családdal kapargatni. Mikor előbújt az egymillió fontos összeg, nem is hitt a szemének. A korábbi évben ugyanis kapott egy hamis, mókás sorsjegyet a mostohaapukájától, amin az állt, egy millió fontot nyert. Haley a nyereményét arra költi, hogy továbbtanuljon, férje, a 28 éves Matt Munn egy új Range Rovert fog venni -  és megjegyezte, ő sosem volt nagy rajongója a brokkolinak, de most már nagyon is megkedvelte. A pár azt tervezi, vesznek egy családi házat is. A nyereményből jut a szülésznő ikertestvérének, Kellynek is, aki kétéves kislányát szeretné elvinni Disneylandbe. Haley egy nagyobbacska összeget felajánlott barátainak is, akik első gyermeküket várják. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól