Aktuális

38 évet várt arra, hogy szilárd ételt tudjon enni

Bors

Létrehozva: 2018.03.17.

Alig volt 1 éves, amikor arccal előre esett Rajendra Panchal. A baleset következtében állkapocs ízületi merevség alakult ki nála. Az indiai, közelebbről Pune városába való fiú ennek következtében 38 éven keresztül csak pépes ételt tudott magához venni, tudniillik mindössze másfél centire nyílt a két ajka. Akkoriban a szüleinek nem volt pénze a felettébb drága sebészi beavatkozás végrehajtására, így a baleset után kezelés nélük maradt a gyerek problémája - írja a Daily Mail.

A helyzet azért változott meg, mert tavaly dr. J. B. Garde szájsebész és fogász ingyen felajánlotta a segítségét a férfinek. Panchal ugyanis erős fogfájásra panaszkodott, minek következtében Garde és csapata kénytelen volt egy komolyabb műtétet végrehajtani azért, hogy lássa, vajon mi van odabenn, vagyis fogfájós beteg szájüregében.

Amit látott, meglepte, de nem adta fel, mert a koponyacsont egy kisebb részének megolvasztásával(!!!) elérte, hogy Panchal immár négy és fél centire tudja nyitni a száját. Ezzel lehetővé vált egy sor fogműtét végrehajtása, és a férfi étkezése is alapvetően átalakult. Most már búcsút inthet alultápláltságának, hiszen 38 év után végre szilárd főztöt is könnyen fogyaszthat, és úgy képes beszélni, ahogy a többség.

A december 21-én végrehajtott, több mint négyórás műtét alapvetően átalakította az életét, amiért Panchal nem tud eléggé hálás lenni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091734_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081782_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten