Aktuális

35 ezer forintos bónusszal küzd a MÁV a munkaerőhiány ellen

Bors, MTI

Létrehozva: 2017.07.24.

Egyelőre nem segített a munkaerőhiányon sem a magán-, sem az állami szektorban a bérrendezés, ezért egyre több vállalat úgynevezett toborzási bónusszal próbál munkaerőt szerezni, a MÁV-nál például 35 ezer forint jár annak a dolgozónak, akinek sikerül új munkavállalót beszerveznie a vasúttársasághoz - írta a Magyar Idők hétfőn.

A munkavállalói ajánlást a hiányszakmáknál vezetik be, bármely dolgozó toborozhat ismeretségi köréből, ehhez mindössze egy ajánlószelvényt kell kitöltenie. A toborzó az említett összeget abban az esetben kapja meg, ha a jelöltet felveszik, lejár a próbaideje és a munkakörhöz kapcsolódó követelményeket teljesíti. A vasútnál kilenc ilyen munkakört hirdettek meg – írta a lap a MÁV belső hírlevele alapján.

A magánszektorban már régóta gyakorlat a munkaerő-toborzásáért a dolgozóknak járó bónusz – mondta a Magyar Időknek Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke. Az eljárás nem ütközik a jogszabályokba még abban az esetben sem, ha máshonnan csábítják át az adott vállalathoz a munkavállalókat.

Az ajánlási bónusz mértéke az ezt alkalmazó cégeknél több tízezer forint is lehet, van olyan vállalat is, ahol a dolgozó akár a 40-60 ezer forintot is megkapja sikeres toborzásáért – írta a lap.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!