31 gépet kutatott fel a roncsvadász

31 gépet kutatott fel a roncsvadász

roncs
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 01. 12:30
Most 15 éve, hogy először vett részt egy roncs kiemelésében a szolnoki zászlós. Azóta megszállottja a háborús emlékek felkutatásának.
Hu-Zo

Eddig 31 háborús repülőgéproncs felkutatásában vett részt Magó Károly zászlós. A honvédség szolnoki helikopterbázisának katonája hagyatékok begyűjtésével és kiállításszervezéssel is foglalkozik. A mai Magyarország területén számítások szerint mintegy 3000 repülő zuhant le a II. világháborúban, és ezek jelentős részéről semmi információ nincs.

– 2000 decemberében kerültem a Szolnoki Repülőmúzeumba, ami most már a RepTárban működik – idézte fel a Borsnak. – Először 2003-ban vettem részt egy roncs kiemelésében Alsóörsnél, a Balaton egy mocsaras, nádas részén. 2005-ben már én voltam a szakmai vezető Bejczi József százados földi maradványainak exhumálásánál.

1990-ig nem lehetett a Horthy-rendszerben háborús hősként elesettek nyomát kutatni. Az itt-ott, földeken talált roncsok nagy részét MÉH-telepre vitték, gödörbe dobálták, vagy kerítés, vécéajtó, melléképület-tető készült belőlük, s ezek aztán sokszor az enyészeté lettek az ötven év alatt.

– A megtalált roncsok nagyobb darabjait megtisztítjuk, konzerváljuk, és például kiállításokon helyezhetjük el – magyarázta a helikopter-szerelőként végzett roncskutató. – A gépmaradványok mellett előfordult az is, hogy ismeretlenként eltemetett orosz pilótákat sikerült be­azonosítanunk. Egyikük fia így hetvenévesen látogathatta meg az apja sírját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.