26 éve tűnt el a lány, mégsem adják fel keresését

Egy már lezártnak hitt eltűnés ügyében most újra megnyitották az aktákat, mivel új nyomokat találtak a nyomozók.
Egy már lezártnak hitt eltűnés ügyében most újra megnyitották az aktákat, mivel új nyomokat találtak a nyomozók.

Melanie Melanson 15. születésnapja előtt néhány nappal tűnt el minden nyom nélkül, és bár az eset már több mint 25 éve történt, a nyomozók még mindig nem adták fel keresését, és a legújabb információk szerint van rá esély, hogy az azóta már negyvenes éveiben járó lány mégsem halt meg.

1989. október 27-én a tinédzser barátaival együtt egy erdei lakban tartott házibuliba indult a Massachusetts állambeli Woburnben, és a buli helyszínéről este 11 óra környékén szinte mindenki távozott, kivéve Melanie Melansont és két másik fiút. Ám a vizsgálatok szerint a két fiú is elhagyta a helyszínt alig fél órával később, a lány pedig azóta sem került elő.

A Woburn Patch nevű helyi lap korábban arról írt, hogy Melaniet azon az estén szinte biztos, hogy megölték, de arról ők sem tudtak beszámolni, hogy kik és miért olthatták ki az életét. A lány nagynénje is ezt nyilatkozta korábban a WCVB tévécsatornának.

– Melanie nem tűnt és nem rohant el, nem nyelte el a föld. Melanie gyilkosság áldozata lett. – mondta Maryann Masciulli. Állításának ellent mond, hogy 2015 augusztusában egy egészen nagy területet ástak fel több woburni ingatlan közelében, ám a lány holtteste azóta sem került elő.

Az üggyel kapcsolatban két magánnyomozó, Michael Garrigan és Alan Tate is külön-külön nyomoz, és bár apró jeleket ők is találtak, ezeket a rendőrökkel karöltve mégsem tudták használni. Ám az aktákat ennek ellenére továbbra is nyitva tartják.

– Elfogadtam a tényt, hogy Melaniet megölték, de azt nem tudom megbocsátani, hogy 25 év múltán sem tudtuk tisztességesen eltemetni. Valószínű, hogy amikor megtudták volna a rendőrök, hol lehet a holtteste, a tettesek egyszerűen elvitték onnan. – mesélte a nagynéni bizarr elméletét a My Fox Bostonnak.

Az üggyel kapcsolatban rengeteg a rejtély, és szinte bizonyos, hogy a rendőrök nemrégiben valami nyomra bukkanhattak, ha az aktákat néhány hete újra megnyitották. Ám a nyilvánosság felé nem kommunikálják, mi történhetett, amit a család teljesen értetlenül fogadott.