Aktuális

24 nővel végzett az első magyar sorozatgyilkos

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.08.05.

Kressinszki Márton 1916. május 6-án Cinkotára utazott, hogy utánanézzen az ottani ingatlanának. Egyes hírek szerint felújításokat akart eszközölni azon a lakáson, amely egy ideje már üresen állt. Kressinszki a szintén a házban élő barátjá­val akart nekifogni a munkának, s ehhez átnézték a lakásban korábban élő, az első világháború miatt hadba vonult bádogos, Kiss Béla műhelyét. Hátha találnak alapanyagot. Mást találtak...

A műhelyben sokkoló rejtélyre derült fény. Kressinszki és barátja hét lehegesztett bádoghordót talált, amelyekről először azt hitték, benzint tartalmaznak, s talán eladhatják. A lezárt hordókban azonban bűzlő, oszladozó holttestekre bukkantak.

A halottakat Kiss Béla tette el láb alól. Az 1877. július 28-án született Kiss volt az első magyar sorozatgyilkos, akinek híre még külföldre is eljutott. A szakmájában tehetségesnek mondott férfi gyakorlatilag üzletszerűen csábított el nőket, apróhirdetések útján több mint száz nővel ismerkedett meg, s főleg olyanokkal került közelebbi viszonyba, akiknek pénze is volt, illetve a rokonaik jó eséllyel nem keresték őket. Kiss ugyanis értékeik mellett az életüktől is megszabadította áldozatait, s a rokonoknak általában levéllel bizonyítva azt hazudta, az adott hölgy elhagyta őt, és Amerikába vagy máshová utazott.

Kiss a rendőrség feltevése szerint 24 áldozattal végzett, bár a cinkotai hetek mellett egy eltűnt nő esetét sem tudták teljes bizonyossággal a sorozatgyilkoshoz kötni. Már csak azért sem, mert a férfi a hadba vonulását követően eltűnt. A feltételezések szerint 1915-ben meghalt tífusz következtében, ám tartotta magát a legenda, hogy hamis papírokkal végül New Yorkba menekült.

További súlyos esetek

Kiss Béla mellett akadnak mások is, akiknek számtalan ártatlan áldozat vére szárad a lelkén. A tiszazugi arzénes asszonyok például 1914 és 1929 között szintén több száz embert mérgeztek meg. Matuska Szilveszter a biatorbágyi bombamerénylettel pedig 22 embert küldött a halálba.

A hetyke bajszot viselő Kisst jó megjelenésű, intelligens, dolgos, mulatozós férfinak ismerték, ugyanakkor ahogy az a sorozatgyilkosoknál lenni szokott, senki sem sejtette róla, hogy milyen bestiális dolgokat vitt véghez cinkotai lakásában és műhelyében.

Tetteit számos módon feldolgozták, színpadi drámák, dalok, dokumentumfilmek és horrorfilm is készült ezekről, több külföldi rockzenekar pedig Bela Kiss néven működik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146482_auto_resized.jpg
life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147011_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tapintható a feszültség a sajtóban – Putyin megtudta, kinek a fegyvere végezte ki az emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713614112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713614112
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban