24 évesen szabadulhat az édesanyját megölő Vivi

Legfeljebb tíz évre ítélhetik azt a 14 éves tinilányt, aki a gyanú szerint 16 esztendős barátjával brutálisan meggyilkolta édesanyját.
Legfeljebb tíz évre ítélhetik azt a 14 éves tinilányt, aki a gyanú szerint 16 esztendős barátjával brutálisan meggyilkolta édesanyját.

Pénteken dönt a Szolnoki Járásbíróság, hogy előzetes letartóztatásba helyezi-e azt a két fiatalt, akiket gyilkossággal gyanúsítanak. Mint ismert: a 14 éves Vivi és a 16 éves Laci hétfő este több tucatnyi – információink szerint 96 – késszúrással gyilkoltameg a lány anyját. (Személyiségi jogi okokból megváltoztattuk a fiatalok nevét.)

A tinilány kedden iskolába is ment, és csak aznap este jelentette be anyja halálát. A fiatalokat rövid időn belül elfogták, azóta őrizetben vannak. Úgy tudjuk, a hatóság elkülönítette őket: egyszemélyes zárkában várják sorsuk alakulását. Mivel fiatalkorú gyanúsítottakról van szó, teljesen más elbírálás alá esik tettük, ez a várható büntetésben is mutatkozik majd.

– A 18. életévüket be nem töltött elkövetőkre külön rendelkezések vonatkoznak. A 14. életévét betöltött fiatal legfeljebb tízéves, a 16. évnél idősebbekre maximum 15 éves szabadságvesztést szabhatnak ki. 18 éves korukig fiatalkorúak intézetébe kerülnek, utána pedig egy rendes felnőttfegyintézetbe. A társtettesi elkövetési mód, a különös ke­gyetlenség és az, hogy az áldozat közeli hozzátartozó mind-mind minősítő körülmény lehet, ami súlyosbíthatja az ítéletet – mondta a Borsnak dr. Kamarás Péter, az ügytől független jogász. Ez alapján Vivi 24, Laci 31 éves korában szabad ember lehet.

Közben Laci közösségi oldalán barátai kiálltak mellette.

– Tudom, hogy nem te voltál – írta egyikük, amit Laci édesanyja megköszönt. – Köszönöm szépen. Nem ő volt, a fiam jó gyerek. Üzeni, hogy szeret titeket, és bízzatok benne. Hiányzik, belehalok ebbe – írta az asszony.