24 év ételektől való rettegést gyógyítottak ki egy óra alatt

24 éven át kizárólag sültkrumplit és csirkefalatokat vacsorázott a nő, akit mindössze egy óra hipnoterápiával gyógyítottak ki az ételektől való félelméből - írja a Mirror.

A 28 éves Louise Newton kerülte az olyan helyzeteket, amikben máshol kellett ennie és öklendezett, ha a szokásostól elérő ételt próbált lenyelni, így egy idő után már nem is próbálkozott újdonságokkal és kizárólag a megszokott fogások közül válogatott: reggeliző pehely, fehér kenyér, csipsz, csoki és a hőn szeretett csirke és sültkrumpli. Mindez akkor változott meg, amikor felkeresett egy londoni hipnoterapeutát.

- Az emberek azt hiszik, hogy válogatós vagyok, de ez többről szól, egyszerűen nem tudok lenyelni bizonyos ételeket – panaszkodott Louise. - A csirkefalatokat imádom, de ha nem úgy van megsütve, ahogy szeretem, akkor már nem tudom megenni és öklendezek, ami elég szörnyű. Ételfóbiám van, mióta az eszemet tudom és sok étel vált ki fizzikai tüneteket bennem ezzel kapcsolatban, ilyen például az öklendezés.

Szülei hiába vitték orvoshoz a lányt, semmi nem változott, csak azokat az ételeket volt hajlandó megenni, amiktől nem félt. Majd 24 éves korában kutatómunkába kezdett a tünetei alapján az interneten, ahol talált egy – az övéhez hasonló – történetet. Abban a páciens hipnózis útján gyógyult meg, szóval úgy döntött, hogy bár korábban nem tervezte kipróbálni a dolgot, nincs vesztenivalója.

Felkeresett egy orvost és nyolc héttel később már részt is vett a hipnoterápián. Az orvos azt kérte tőle, hogy vigyen magával olyan ételeket, amiket mindig is meg akart kóstolni, de sosem tudott. Ő pedig vitt almát, tortát, kolbászt, szőlőt és sárgadinnyét. Az elfogyasztásuknak a gondolata változó érzelmeket váltott ki belőle, volt amelyiktől undorodott, és volt, amelyiket izgatottan várta. A terápia végén mindbe beleharapott és elmondása szerint teljesen más ízt érzett ki belőlük, mint korábban. A lány egész családja megdöbbent a kezelés sikerén, ő pedig azóta is élvezi az ízeket, főzni tanul és szinte mindent örömmel fogyaszt, mint egy átlagos ember.