Aktuális

22,5 millió migránst akar Európába hozni Soros szervezete

Bors

Létrehozva: 2018.06.07.

A menedékkérők minél gyorsabb Európába juttatása az egyik fő célja az Amnesty International globális kampányának – mondta a szervezet egyik magyarországi vezetője az M1 aktuális csatornának.

Forrás: MTI

Demeter Áron szerint jelenleg hu­szonkét és fél millió embert kellene áttelepíteni otthonából úgy, hogy ne kelljen átkelniük a Földközi-tengeren vagy a Nyugat-Balkánon.

A Soros Györgyhöz köthető szervezet azt szeretné elérni, hogy az országok arányosan vállaljanak szerepet a menekültek ellátásában. Szerintük a kormányok nem tesznek eleget a menedékkérőkért, éppen ezért helyi megmozdulások szervezésére és petíciók indítására buzdítanak – hangzott el a Híradóban. A szervezet ma­gyarországi szakértője kiemelte: a menedékkérők befogadása minden ország kötelessége még ak­kor is, ha a kormányok képtelenek annyi embert integrálni, mint amennyi az elmúlt években Európába jött.

Demeter Áron a migránsok által elkövetett terrortámadásokról, szexuális és más bűncselekményekről úgy vélekedett: német vagy magyar állampolgárok is ugyanúgy megsértik a törvényeket.

Nem kérünk a szennyes pénzéből

Az EU alapjogi ügynökségének  jelentéséből az látható, hogy Soros Györgynek tényleg mindenütt megvannak az emberei, még ennél a szervezetnél is – mondta Hidvéghi Balázs (képünkön), a Fidesz kommunikációs igazgatója. – A jelentésből egy az egyben visszaköszönnek azok a korábbi hazugságok Magyarországról, amelyeket a „Soros-hálózat” terjesztett. Többek között szerepel a jelentésben az a kitétel, hogyha valaki Sorost támadja vagy vele vitában áll, az antiszemitizmus. Miközben mindenki tudja, hogy sohasem Soros származásával volt bajunk – ő egy magyar származású ember –, hanem a nézeteivel és a bevándorlást segítő tevékenységével – mondta Hidvéghi, aki hozzátette: Soros egy spekuláns, spekulációból szerezte a vagyonát, másokat tönkretett, innen van a pénz, és ezt a migráció szervezésére akarja most felhasználni.

– Mi azonban nem kérünk ebből, és az olaszokkal együtt azt üzenjük Soros Györgynek, hogy tartsa meg a szennyes pénzét! – mondta Hidvéghi Balázs.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146780_auto_resized.jpg
vg.hu

Román állampolgár lett a legjobb magyar sakkozó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146863_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Geszti Péter segítsége kellett exfelesége, Gryllus Dorka új házasságához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616509
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban