Aktuális

21 év után talált rá megmentőjére Kristóf

Ny. A.

Létrehozva: 2017.12.15.

A kihűléstől mentett meg Éva egy magára hagyott kisbabát Fertőszéplakon 1996-ban. Az azóta felnőtt fiú telefonon mondott köszönetet.

Forrás: Délmagyar

Országos médiavisszhangot váltott ki 1996. de­cember 10-én, amikor egy újszülöttet magára hagytak a fertőszéplaki templomban. Ahogy arra a Kisalföld emlékeztet, az alig félórás babát Lukácsné Dovánszki Éva mentette meg. És most, huszonegy év elteltével a fiú megköszönte, amit érte tett az asszony.

Törölközőbe csavarták

– Akkoriban iskolában tanítottam és épp szünet volt. Két külföldi férfi rohant az épületbe, szóltak, hogy egy kisbaba van a templomban. A szentelt víz tartó alatt valóban ott feküdt törölközőbe csavarva a gyermek. Ahogy kibontottam, magamhoz öleltem és éreztem, a testem melegétől megnyugszik. A mentők pár perc múlva kiértek és a győri kórházba vitték – emlékezett vissza a Borsnak Éva, aki Széplaki Kristóf Árpádnak nevezte el a gyerme­ket. Kristóf az utazók védőszentje, Árpád pedig a legközelebbi férfinévnap a naptárban.

Örökbe akarta fogadni

Éva érzelmeit annak idején alaposan felkavarta a kis Kristóf megtalálása, hiszen akkoriban volt kétéves a kislánya. Az újszülött megtalálása másnapján a kórházban még egyszer magához ölelhette a kicsit.

– Megkérdezték, hogy örökbe fogadnám-e. A férjemmel azonnal rábólintottunk, hiszen mindig is nagycsaládot szerettünk volna. Az örökbefogadásnál viszont előnyt élveztek azok a párok, akiknek nem lehetett gyermekük, így végül Kristóf egy mosonmagyaróvári párhoz került – mondta el a Borsnak Éva, aki ezután közel húsz évig nem hallott a fiú felől.

Születésnapi hívás

Két éve Kristóf nevelőanyját és Évát egy közös ismerősük kötötte össze a Facebookon, de nem beszéltek sokat. Idén decemberben Kristóf munkatársai azonban úgy döntöttek, meglepik közelgő születésnapja alkalmából a fiút, ezért felvették Évával a kapcsolatot Facebookon.

– Azt írták, Kristóf másnap hívni fog! De­cember 8-án délelőtt 11.30-kor csörgött is a mobilom. Rövid beszélgetés volt, mert dolgozott, de a hangjából ítélve zárkózott, visszafogott fiú lehet – mondta Éva, aki reméli, személyesen is találkozhat vele, hogy együtt meglátogathassák a fertőszéplaki templomot, ahol nem mindennapi történetük született.   

Így zajlott a telefonbeszélgetés (rövid részlet)

Kristóf: Azért hívlak, hogy megköszönjem, amit értem tettél. Megmentetted az életemet.
Éva: Én? Mire gondolsz, ki vagy?
Kristóf: Én vagyok az a fiú, akit 21 éve magadhoz vettél a fertőszéplaki templomban.
Éva: Te vagy az? Örülök, hogy felhívtál! Szeretnélek meghívni magamhoz, tudnánk személyesen is találkozni? Kristóf: Erre sajnos még nem készültem fel lelkileg.
Éva: Kristóf, én nem foglak zavarni. Amikor úgy érzed, bármikor felhívhatsz és megbeszélünk egy személyes találkozót.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137766_auto_resized.jpg
origo.hu

Mindenki Orbán Viktor után rohant az Európai Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713408310
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137541_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Orbán Viktor: Elegünk van a migrációból! Elegünk van a háborúból! Elegünk van a genderpropagandából! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713408310
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713408310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713408310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713408310
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni