Jövőbe látás

Látja a jövőt a nő, aki villámcsapás után tért vissza az életbe: szörnyű jóslatai vannak

H. A.

Létrehozva: 2024.05.22.

A nő elmondása szerint a történtek óta álmában előre látja a jövőt.

Ezelőtt 35 évvel nyerte el a jövőbe látás képességét egy amerikai nő, miután belecsapott a villám, és majdnem belehalt. Elizabeth Krohn egy podcast beszélgetés során osztotta meg azt, ahogy 28 éves korában a gyerekeivel egy helyi zsinagógába tartott, amikor kitört a vihar: miután a nő esernyőjét villámcsapás érte, Elizabethnek egy testen kívüli élményben és egy túlvilági találkozásban is része volt.

halál közeli élmény, halál, túlvilág
Képünk illusztráció / Fotó: Unsplash.com

A nő állítása szerint látta a saját testét, amint az a zsinagóga előtti parkolóban fekszik, majd hirtelen egy lebegő fénygömb bukkant fel, ami elvezette őt a helyszínről, egyenesen egy paradicsomi kertbe, ahol találkozhatott elhunyt nagyapjával is. 

Azt mondta nekem, hogy maradhatok ott, ha akarok, vagy dönthetek úgy is, hogy visszatérek. És segíteni fog abban, hogy meghozzam ezt a döntést azzal, hogy válaszol minden kérdésemre

- árulta el Elizabeth, akivel a nagyapja ezután megosztotta, amennyiben visszatér az életbe, születik még egy gyermeke, ám a házassága válással fog végződni. Továbbá azt is megsúgta, hogy George Bush fogja megnyerni a közelgő amerikai elnökválasztást.

Elizabeth végül túlélte a villámcsapást, ám sokáig lábadozott, a jövővel kapcsolatos többlettudása pedig itt nem ért véget.

Több hónapot ágyban kellett töltenem, mert nagyon megégett a lábam, ezért sokat aludtam. Amíg aludtam, álmaim voltak. Ezek az álmok nagyon konkrétak voltak, és emlékeztem a részletekre. Nem csak a részletekre emlékeztem, ezek mind rossz álmok voltak. Szörnyű események, szökőárak, földrengések, repülőgép-szerencsétlenségek és hasonló borzalmakról szóltak

- magyarázta el a nő, akinek álmai közül volt, ami valóra is vált. Elizabeth azonban nehezen tudott megbirkózni ezekkel a prófétai látomásokkal: a szörnyű többlettudásnak a terhe nagyon megnehezítette a vele való együttélést is, és – ahogy arra korábban figyelmeztették – a házassága végül felbomlott miattuk.

Elizabeth azonban hozzátette, ma már egyre ritkábban álmodik a jövőről, amióta egyre többet beszél a látomásairól.

Biztos vagyok benne, hogy azért történik ez, mert beszélek róluk. Azt teszem, amit tennem kell

- tette hozzá a nő a Daily Star beszámolója szerint.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek