Sors

Segítségért fohászkodik a diósdi édesapa: Zoltán mindkét lábát elveszítette, és állapota egyre csak romlik

Létrehozva: 2024.05.21.

Zoltán helyzete napról napra rosszabb: mindkét lábát amputálni kellett cukorbetegsége miatt. A kiszolgáltatott beteg férfi így nem tud munkát vállalni, a család számára már az is problémát jelent, hogyan kerüljön élelem az asztalra.

Szórádi Zoltán mindkét lábát amputálni kellett cukorbetegsége miatt. Párjával Diósdon élnek albérletben. Élete egyik napról a másikra változott meg, mikor néhány éve orvosai egy vizsgálat során megállapították, hogy cukorbetegségben szenved. Annak ellenére, hogy megkapta a megfelelő kezeléseket, a lábait már nem tudták megmenteni. Három évvel ezelőtt a bal, majd tavaly a jobb lábát is térd alatt amputálni kellett. Az életerős fiatalember volt a családfenntartó, de miután végtagjait elveszítette, magatehetetlenné vált. Teljesen kiszolgáltatott, és az ő állapotában munkát sem tud vállalni.

Zolinak mindkét lábát amputálni kellett a betegsége miatt  Fotó: olvasói

Zoltánt párja ápolja és helyzetük egyre csak romlik. Tartalékaikat teljesen felélték, és a kis jövedelmükből, miután megveszik a szükséges gyógyszereket és a pelenkát, majd kifizetik a lakbért és a rezsit, csak 30 ezer forintjuk marad élelemre. Csak segítséggel tudják átvészelni ezt a nehéz időszakot. Szerencsére azért akadnak jószívű emberek, akik felfigyeltek a beteg férfi nehéz helyzetére. Olykor betoppannak hozzájuk némi élelemmel, vagy pelenkával, hogy ezzel is segítsenek a beteg Zolin.

Tegnap több mint száz kilométerről, Tolna megyéből érkeztek hozzánk, és hoztak nekünk élelmiszert, és ezért nagyon hálás vagyok nekik 

– mondja könnybe lábadt szemmel az elkeseredett férfi, aki nehezen tudja feldolgozni ezt a helyzetet, mert korábban elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaha elérkezik a pillanat, mikor képtelen lesz gondoskodni a családjáról, és ő fog segítségre szorulni.

Rámpát kellett építeniük, hogy közlekedi tudjon Zoltán, akinek az állapota folyamatosan romlik, azóta a másik lábát is elveszítette  Fotó: olvasói

De sajnos az orvosai sem kecsegtetik sok jóval. A múlt héten volt kontrollon, ahol megállapították, hogy egyelőre minden rendben van, és a decemberi műtét szerencsére eredményes volt. Akkor a két teljesen elzáródott nyaki eret kitisztították, és most jól funkcionál. De az orvosok sajnos úgy vélik, hogy ez egy átmeneti állapot, és csak egy kis időre tudták meghosszabbítani Zoli életét, hiszen cukorbetegsége miatt ismételten kialakulhatnak elzáródások. Ezért nagyon fontos lenne a megfelelő táplálkozás, de sajnos a család anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé.

A nehézségeink ellenére még így is hálás vagyok a sorsnak és az orvosoknak, hogy itt lehetek. Nehezen viselem, hogy nem tudok munkát vállalni és ez a helyzet nagyon megvisel.

– mondja elkeseredetten a 48 éves férfi, akinek szembesülnie kellett vele, hogy a betegségei napról napra leépítik a szervezetét. Cukorbetegsége mellé már veseelégtelenség is társult, pedig igyekszik betartani a szigorú diétát, hiszen tudja, hogy ez az esélye az életben maradásra.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek