fontos

Orbán Viktor: a lehető legtöbb pedofil került börtönbe

Létrehozva: 2024.04.08.

Azonnali kérdések a parlamentben.

– A kormány kegyelmi ügyekbe eddig sem szólt bele és ezután sem kíván beleszólni. Ezek a köztársasági elnökre tartoznak – fogalmazott Orbán Viktor a parlamentben, válaszolva a DK-s Arató Gergely azonnali kérdésére. A miniszterelnök elmondta, hogy a pedofiloknak és a pedofilokat segítő személyeknek a börtönben van a helyük.

A többszörösére növeltük a börtönben lévő pedofilok számát

– jelezte a kormányfő. Mint mondta, a kormány feladata kizárni annak a lehetőségét, hogy pedofil-bűncselekmények elkövetői vagy abban érintettek bármilyen enyhítést vagy kegyelmet kaphassanak.

Orbán Viktor közölte: az igazságügyi miniszter dolga, hogy gondoskodjon az igazságügyi rendszer gördülékenységéről. Szót ejtett arról is, hogy 2010-ben 81 pedofil bűnöző volt börtönben, míg most ez a szám 663.

 

Ebben a kormányban vannak következmények

– Egyfolytában a magyar embereket segítem – válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Toroczkai László, a Mi Hazánk parlamenti frakcióvezetőjének azonnali kérdésére, ami a végrehajtói kamara korábbi elnökét övező botrányra vonatkozott.

A kormányfő kijelentette: nem tűnik értelmes javaslatnak, hogy valaki azért ne töltsön be valamilyen állást, mert valamelyik miniszternek az évfolyamtársa volt, nem lehet őket kizárni azon munka lehetőségéből, ami a végzettségük alapján számukra nyitva áll. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy

nem zárkózik el attól, hogy új rendszert dolgozzanak ki a végrehajtásról,

Toroczkainak azt tanácsolta, hogy egy ilyen javaslattal forduljon az igazságügyi miniszterhez.

– Ha arra gondolt, ami a végrehajtó kamara elnökével függ össze, akkor ő a bíróság előtt áll a vádak szerint a vele együtt érintett államtitkárral. Egy kormánynak így kell eljárni, ebben a kormányban ennek vannak következményei – fogalmazott a miniszterelnök.

 

Napokon belül állami lehet a ferihegyi repülőtér

– Átvállaltunk 2010-ben 280 milliárd forintnyi adósságot – válaszolta Orbán Viktor az LMP-s Kanász-Nagy Máté azonnali kérdésére. A miniszterelnök jelezte, hogy eddig minimum négyezermilliárd forintnyi fejlesztési forrással támogatta Budapestet. Ugyanakkor leszögezte, hogy nem csak Budapestből áll az ország. – Köszönjék meg, hogy Budapest a nemzet fővárosa, és aránytalanul sokat juttat a kormány a fővárosnak – tette hozzá.

A kormányfő kiemelte, hogy vicc az, hogy a miniszterelnöknek vitáznia kellene a főpolgármester-jelöltekkel. – Reményeink szerint napokon belül visszatér a Liszt Ferenc repülőtér állami tulajdonba, és amint ez megtörténik, a kormány dönteni fog az oda vezető infrastruktúra fejlesztéséről is – rögzítette Orbán Viktor.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714971616
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714971616
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák