Kényszerleszállás

Nem várt repülő landolt a belgrádi repülőtéren: rohant a rendőrség

K.B.

Létrehozva: 2024.04.12.

Az utast a rendőrségnek kellett eltávolítania a gépről.

Kellemetlen meglepetésben volt része a SunExpress egyik gépén ülő utasoknak kedd este, miután a Manchesterből a törökországi Dalamanba utazó repülő Belgrádban szállt le a célállomása helyett. A levegőben ugyanis veszekedés tört ki egy nő és egy férfi között, és a balhét kirobbantó férfi annyira megfeledkezett magáról, hogy nem lehetett sehogy sem megnyugtatni. A repülőgép pilótái így azt a döntést hozták, hogy Belgrádban kényszerleszállást hajtanak végre, és eltávolítják az utasok közül az agresszív férfit. 

Stewardess légiutas-kísérő repülőgépi személyzet
Több ezer méterre a föld felett kezdett balhézni egy agresszív utas /Fotó: Pexels

Az utasszállító így órákkal később tudott csak a célállomására érni, ugyanis Szerbia felett még körözniük kellett, majd Belgrádban meg kellett várniuk, amíg a rendőrség a helyszínre ér és leszállítják a még mindig dühös férfit este 22 óra 30 perckor. A botrányosan viselkedő férfit még le is kellett fogni, különben tettlegességig fajult volna a vitatkozás, amelyről egyelőre nem derült ki, hogy miért robbant ki.

A SunExpress a Metro magazinnak árult el részleteket a kényszerleszállásról:

Az XQ505-ös járatunknak, amely április 9-én este fél nyolckor indult Manchesterből Dalamanba, egy rakoncátlan utas miatt útvonalat kellett módosítania és Belgrádban szállt le. Érkezésekor a helyi rendőrség benyomult a gépbe, és eltávolította a balhézó utast. A leszállítása után indult tovább a gép Dalamanba. Utasaink és személyzetünk biztonsága a legfontosabb a SunExpress számára

 - tette hozzá a cég.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák