hűha

Arra ébredtem, hogy tájszólásban beszélek: megszakad a szívem, de sosem leszek már a régi

Létrehozva: 2024.03.19.

Megszólaltak a szakértők is.

A nyelvjárások minden nemzet kincsei. Sajnos hosszú ideig volt tendencia, hogy a nyelvjárásban beszélőket megszégyenítették és nevetség tárgyává tették, és sajnos még ma is gyakran előfordul, hogy amennyiben egy humorista vagy színész egy egyszerű embert próbál eljátszani, akkor tájnyelven szólal meg. Pedig a nyelvjárások önmagukban is nemzeti értékek, ugyanakkor számos tudomány támaszkodik rájuk: a nyelvtörténészek korábbi nyelvállapotokat fejtenek vissza a segítségükkel, a történészek és néprajzosok pedig különféle nemzetek érintkezéseit tudják rekonstruálni az alapján, hogy bizonyos nyelvjárások milyen jövevényszavakat őriznek. Éppen ezért vigyázni kell rájuk és becsben kell tartani őket. Ha azonban egy nap arra ébredünk, hogy egy teljesen más nyelvjárást beszélünk, az bizony komoly kihívások elé tud állítani a hétköznapi életben. 

kórház, kórterem, orvosok
Már több orvossal is konzultált a hölgy / Fotó: Unsplash.com

A 36 éves Zoe Coles 2023 júniusában arra ébredt, hogy nem tudja úgy kifejezni magát, mint korábban. Hiába erőlködött, beszéde úgy hangzott, mintha walesi tájszólásban beszélne. Ennek hátterében az áll, hogy a hölgynek funkcionális neurológiai rendellenessége van, amely egyik napról a másikra több agyi funkciót is megnehezített vagy lebénított. 

Mivel az agya nehezebben küld és fogad információkat és jeleket, ezért rángatózásai vannak, nem emlékszik bizonyos dolgokra, fájdalmat érez a lábában, és bizony a beszéde is problémás lett.

A hölgy korábban csaposként dolgozott, és egész életében Angliában élt. Amikor azonban arra ébredt, hogy nehezebben beszél, az egész élete megváltozott. Beszédproblémái miatt úgy hangzik szavainak akusztikai csengése, mintha walesi tájszólásban beszélne. Állítása szerint rendszeresen megkérdezik tőle, hogy Wales mely részéről származik, pedig soha életében nem járt még a királyság azon pontján. Az orvosoknak az az elszomorító véleményük van, hogy sosem fog meggyógyulni. Bár Zoe nagyon szereti az új nyelvjárását is, azért hiányzik neki a régi - írja a Mirror

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/MKqC2I-fUwP-yXrM2VGXqGn4RfbA3XAPkxeb9GKlBcI/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU1MmU1M2Y0YTI2YjRiNzNhOTc2ODk0N2I4OWU1ZDM4.jpg
Ezt ne hagyd ki!

„Sikoltoztam, hol van a babám?” - húsz percig küzdöttek hiába a halva született fiú életéért

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715110812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715110812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715110812
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos