Időjárás

Erre nem lehetett felkészülni: hatalmas fordulatot vesz az időjárás

KL

Létrehozva: 2024.03.14.

Még mindig nem lélegezhetünk fel. Mutatjuk, mit tartogat az elkövetkezendő napok időjárása.

Az elmúlt napokra a borongós, kissé esős idő volt a jellemző. Ebben a következő időszakban sem lesz változás. Azonban lesz még egy dolog, aminek sokan nem fognak örülni.

Woman,Walking,In,The,City,With,Green,Umbrella,On,Rainy
Elvétve fordulhat elő eső mai nap Fotó: mgequivalents / Shutterstock

Ugyan csütörtökön a pár órás napsütés mellett gomolyfelhős lesz az ég. Elvétve fordul elő zápor. Gyenge marad a légmozgás. Reggel 3, délután 13 fok körüli értékeket mérhetünk - olvasható a Köpönyeg legfrissebb előrejelzésében.

Most kiderül, hogy március 15-ét elmossa-e az eső:

Péntek

Nemzeti ünnepünk napján fátyol-és gomolyfelhők zavarják a többórás napsütést. Kicsi az esély csapadékra. 12 és 18 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Szombat

Nyugat, északnyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan eső, zápor is kialakul. A nyugati szél megélénkül.

Vasárnap

Változóan felhős időre van kilátás. Csak néhol fordulhat elő zápor. Melegszik a levegő, délen akár 20 fok is lehet!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715108417
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197740_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem tud megyei listákat állítani Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715108417
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715108417
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715108417
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715108417
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos