Tragédia

Hatalmasat hibáztak az orvosok, miattuk halt meg egy édesanya

Létrehozva: 2024.02.06.

Családja még mindig a válaszokat keresi a tragédia miatt.

Egy édesanya életét vesztette, miután az orvosok rosszul diagnosztizálták a gyomorfájdalmát, majd évekkel később közölték vele, hogy bélrákja van.

kórház, kórterem, betegség, kóma, Pexels illusztráció
Hibáztak az orvosok: belehalt a 40 éves anyuka Fotó: Pexels

Helen Dutton, aki 40 éves korában hunyt el, először 2016 októberében szólt a háziorvosának, hogy hasi görcsei vannak. A droylsdeni anyukának azonban azt mondták, hogy "valószínűleg" irritábilis bél szindrómával küzd. 

A diagnózisra azután került sor, hogy a vérvizsgálatok azt megállapították, hogy alacsony a B12-vitaminszintje, de más problémája nincs. Ezt követően pedig hazaengedték. Azonban 2018 szeptemberében újra felkereste az orvosokat, ekkor már hátfájásra, puffadásra és hasmenésre panaszkodott.

Helent végül kolonoszkópiára utalták be, és további vizsgálatokon esett át, ahol az orvosok daganatot találtak, és 2019 januárjában bélrákot diagnosztizáltak nála. A nő, a most 17 éves Lilli-Mai anyukáját, ezután sugár- és kemoterápiás kezelések alá vetették, majd műtéten esett át, amelynek következtében súlyosan megbetegedett.

2020 augusztusában a család lesújtó hírt kapott, Helen rákja kiújult. Az anyuka, aki pénzügyi menedzserként dolgozott, újabb kemoterápiás kezelést kapott, de kiderült, hogy a rák tovább terjedt. 2021 augusztusában pedig meghalt a kórházban.

Helen élettársa, Darren Rosheski szerint sok megválaszolatlan kérdés van párja elvesztése kapcsán. Többek között arra is kíváncsi lenne, hogy vajon korábban észlelték-e a rákot vagy sem.

Helen egy ideig a beleivel küszködött, de amikor azt mondták neki, hogy valószínűleg irritábilis bél szindrómája van, bíztunk a szakemberekben. Hatalmas megrázkódtatás volt a hír, hogy rákos lett

- mondta könnyek között az 52 éves férfi, aki kereskedőként dolgozik.

A férfi elmondta, hogy 20 évig volt együtt párjával, és nem tudta volna elképzelni nélküle az életét. Darren Rosheski elmesélte, hogy Helen volt a legjobb anyuka és szívszorító látni, hogy 17 éves lánya anya nélkül fog felnőni.

https://cdn.borsonline.hu/2022/07/82LZjavtozoBcdiLa0gh_j01ZAv6vwFpfCAAHmW3ixM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkOWIxMzE5OGJlMjQyMWI4NzEzOTRhMDY2M2E3Mzg4.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Azt hitte, gyomorrontása van, kiderült, halálos betegséggel küzd

− Annyi megválaszolatlan kérdésünk van, és bár bármit megadnánk, hogy visszakapjuk Helent, de tudjuk, hogy ez nem lehetséges. Egyelőre csak abban reménykedhetünk, hogy történetünkkel felhívhatjuk a figyelmet a bélrákra és annak tüneteire - magyarázta a gyászoló édesapa.

Nicola Ashton, az Irwin Mitchell ügyvédi iroda orvosi gondatlanságra szakosodott ügyvédje, aki Darrent képviseli, a Mirrornak elmondta: 

Az elmúlt két és fél év hihetetlenül nehéz volt Helen szerettei, különösen Darren és lányuk, Lilli-Mai számára, akik érthető módon nehezen dolgozták fel, hogy ilyen fiatalon elveszítették édesanyjukat és élettársukat.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005211
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005211
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005211
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005211
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya